Kiváló 2014. augusztusban, gyerekekkel járt ittÉrtékelt: 2014. augusztus 19.
Ajánlom a helyet másoknak is!
A hely teljesen felújítva került újból megnyitásra, a helyiek örömére, hiszen hétköznap ízletes menüválasztékkal, egyéb rendezvényre változatos ételekkel, hétvégente grillételekkel várják a vendégeket. Igazi családias hangulatú hely. A gyerekeknek kinti játéklehetőségekkel. Ajánlom mindenkinek!
Munkaügyben jártunk Zalaegerszegen, egyik kollégám javaslatára ebédeltünk itt. A belvárostól kicsit kijjebb esik, autóval voltunk, a bejárat körül az út mellett lehetett parkolni. A beltér kifejezetten tágas, sok asztalos, modern berendezésű. Tipikus ebédmenüs étterem a Diófa, de azok közül a...
Általában elfogadható a menü választék, de már korábban is kaptunk nem asztalra való ételt. Ha többen megyünk be, akkor leveses tálat raknak az asztalra, amiből tetszés szerint lehet merni. Múlt hét pénteken egyedül bementem (mert ez esett útba), hát nagyon megbántam. Pénzkidobás volt. Mivel...
Idén január elején voltam lányommal és két unokámmal ebédelni.Az ételek finomak voltak,megfelelő mennyiség és minőség,unokáim is kaptak nekik való adagokat.Gyors volt a kiszolgálás,a leves meleg,az ital hideg volt.A fizetés is gyorsan megtörtént,a pincérek udvariasak voltak,jót tett a vendéglőnek...