Kiváló 2018. januárban, a párjával járt ittÉrtékelt: 2018. február 23.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Szilágyi cukrászdában nem most jártunk először és biztos, hogy ha arra visz utunk mindig betérünk majd. Januárban párom szülinapját ünnepeltük Zalakaroson. Édesszájú révén nem szerettem volna, ha torta nélkül marad, és ekkor jutott eszembe, hogy mi lenne, ha rendelnék neki egy tortát. Azonnal eszembe jutott a cukrászda, ahol nagyon készségesek voltak, nem csak Dobrádi Mónika, hanem a személyzet is. Sikerült a meglepetés, a torta hűtőbe bekészítve várt a szálláshelyünkön. Itt is szeretném még egyszer megköszönni. Természetesen a választott torta- almás-gesztenyetorta finom volt, mint mindegyik sütemény, amelyet ez idáig ott ettünk. Torta ide vagy oda azért még a cukrászdába is betértünk a zalakarosi tartózkodásunk alatt, és elfogyasztottunk még egyet-egyet a kedvenceinkből is, sőt az otthon maradtaknak is vittünk kóstolót. Kiszolgálás mindig elsőosztályú, kedvesek, figyelmesek, udvariasak a lányok.
Ha Zalakaros, akkor Szilágyi! Minden alkalommal, amikor Zalakaroson vagyunk, a napi sétánkon beiktatjuk ezt a cukrászdát. Három éve írtam róla utoljára, gondoltam, időszerű megerősíteni, hogy a három év elteltével azonban továbbra is jó véleménnyel vagyok róla. A benti helyiségben is le lehet...
Zalakaroson a Szilágyi tűnt a legnépszerűbb cukrászdának, amely a fürdőtől és a Korzótól északra pár perces sétára található az Arborétum parkos rész szélén, egyúttal a települést átszel főút mellett. Ingyenes parkolási lehetőség az út másik oldalán bőséges számban adott. A teraszon szinte...
Kellemes város, legmeghatározóbb helyszíne! Szerintem a városka legjobb helye! Isteni fagylaltot, fenomenális sütiköltemények, tüneményes alkalmazottak! Mi kell még a boldogsághoz? Mindenkinek csak ajánlani tudom, " Az igazi ízek házát " !