Jó
2018. decemberben, gyerekekkel járt ittÉrtékelt: 2018. december 11.Ajánlom a helyet másoknak is!
Az épület nem mai darab, de ebből eredő kifejezett hátrányt csak az ablakoknál tapasztaltunk: hideg időben ontja a hideget, nem győzi a fűtés ellensúlyozni. Higiénia terén csak egy negatívumot tudok említeni: a kád fugája penészes volt.
Egyébként elégedettek voltunk, két kislányunkkal mentünk, akikkel praktikus volt hogy mindenhol lift is elérhető volt. A személyzet nagyon kedves volt, az étterem tágas, a választék közepes. (itt a személyzet kicsit lehetett volna több)
A szoba családi, kétlégterű volt, ahol szerintem nem praktikus, hogy a "nappali" részen van a kinyitható kanapéágy, és a belső szobában a nagy franciaáágy, mert általában az foglal ilyen szobát, aki gyerekkel megy, és a szülők aludnának a franciaágyon, viszont a gyerekeket korábban fektetnék, és nem rajtuk keresztül akarnának átmászkálni a fürdőbe, miután elaludtak. Az viszont pozitívum, hogy mindkét szobában volt TV (tapasztaltunk már olyat hogy a nappaliban volt csak, a franciaágyas hálóban nem).
Ami nagyon szuper, hogy zárt folyosón tudtunk átmenni a városi fürdőbe, nem kellett fel-le öltözködni. (bár a belépők-karszalagok rendszerébe kicsit belezavarodtunk, melyik beléptető kaput melyik nyitja, de megoldottuk :-) )
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet:![]()
Tisztaság:![]()
Ár / érték arány:![]()
Kényelem:![]()
Szolgáltatások:![]()
Étkezés:![]()
Elhelyezkedés:![]()
Hunguest Hotel Freya további értékelései
2026.01.25barátokkal
Gyenge
![]()
A fürdőbelépő csak az éjszakákkal megeggyező számu napokra szólt.Aki a távozás napján is szerette vólna a fürdőt igénybevenni az 7000 ft/fő áron vehette igénybe ami számunkra a bejelentkezéskor derült ki. A fürdőn belül nagy távolságra van egymástól a gyógy és az élményfürdő.A szauna világot...
2026.01.21a párjával
Jó
![]()
Jeleztem előre az étel allergiámat, amire azt a választ kaptam, hogy tudják biztosítani. A problémám az volt, hogy a mentes ételek nem voltak elkülönítve, azokat úgy kellett összevadászni. Tejfehérje és glutén allergiám van, a kis kártyákon azonban ezek az ételek laktózmentesnek voltak...
2026.01.15a párjával
Jó
![]()
Nagyon jó a szálloda elhelyezkedése és kiváló a téli időben, hogy egy zárt folyosón megközelíthető a fürdő. Tetszett, hogy külön van a wc és a fürdőszoba. Udvarias a személyzet, tiszta a szálláshely. Kényelmes az ágy és az ágynemű. Szép volt a kilátás a szobából. A reggeli választéka kiváló volt....
A Hunguest Hotel Freya legnépszerűbb csomagjai
Legjobb ár fürdőbelépővel
96.000 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Május 1.
123.600 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Senior ajánlat fürdőbelépővel
137.020 Ft / 2 fő / 3 éjtől félpanzióval
Pünkösdi hétvége Zalakaroson
174.400 Ft / 2 fő / 3 éjtől félpanzióval
Nyaralás Zalakaroson
189.800 Ft / 2 fő / 3 éjtől félpanzióval
Ezek a szállások is érdekelhetnek
Hunguest Hotel Flóra Eger
96.220 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval
Hunguest Hotel Helios Hévíz
126.000 Ft / 2 fő / 2 éjtől all inclusive ellátással
Hunguest Hotel Pelion Tapolca
90.820 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval