Kiváló 2014. júniusban, gyerekekkel járt ittÉrtékelt: 2014. június 27.
Ajánlom a helyet másoknak is!
5 évvel ezelőtt - akkor még csak egy unokával, most már kettővel - voltunk a szálloda vendégei, most ismét a MenDant választottuk pihenésünk helyszínéül. Azt kaptuk amit vártunk illetve amire emlékeztünk. Elegáns, modern, tágas, nagy terekkel, csodaszép zöldnövényekkel. A gyerekek nagyon élvezték a fürdőszobában lévő jakuzzit, még akkor is bele akartak ülni, amikor több órányi wellnessről jöttünk fel, ami a szálloda sajátja. Minden igényt kielégít, az egyetlen "gond" az, hogy a gyerekmedence kicsi volt az akkoráknak, mint a mi 5 évesünk, a többiben viszont nem ért le a lába, így nonstop a nyakunkon "lógott". Az étteremben zártuk a napokat, teljes megelégedettséggel. A személyzet, a választék, a minőség tökéletes volt. A negyedik napi reggelinél kicsit úntuk a minden nap pontosan ugyanolyan szalámis tálakat, de nem maradtunk éhesek ;) A szálloda játszóháza kivételesen jó, hosszú a nyitvatartása és felügyelet mellett ügyességi foglalkozások is vannak, csak a "fürdés" varázsszóra tudtuk kihozni onnan a fiúkat. Nagyon kellemes volt, kipihentük magunkat, a ruháink összementek a pár nap alatt, ami a konyhát dícséri. Bármikor nagyon szívesen mennénk újra :)
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet:Jó
Tisztaság:Jó
Ár / érték arány:Jó
Kényelem:Kiváló
Szolgáltatások:Kiváló
Étkezés:Kiváló
Elhelyezkedés:Kiváló
Fényképek (1)
MenDan Magic Spa & Wellness Hotel további értékelései
Zalakaros egyik legnépszerűbb 4 csillagos szállodája, amely a Gyógyfürdő téren található. Ingyenes parkolási lehetőség a téren egy sok férőhelyes parkolóban. Bár az őszi szünet miatt rengeteg vendég volt a szállodában, meg úgy általában Zalakaroson, de mégis maradt szabad férőhely minden nap. A...
Visszatérő vendegek vagyunk és ugyanaz a vélemény mint eddig. Minden maximálisan megfelel egy 4* szállodához. Minden igényt kielégít. A skypool csodálatos!!!