Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Sok hűhó, semmiért

Mauro Ristorante Pizzeria Gelateria ZamárdiMauro Ristorante Pizzeria Gelateria Zamárdi a térképen

Szörnyű 2015. júniusban, barátokkal járt ittÉrtékelt: 2015. június 29.
Nem ajánlom a helyet másoknak!
Ennek az étteremnek a megítélése körül rengeteg a vita. Van egy lelkes rajongótábor, amelyik isteníti, és van egy másik oldal, amelynek képviselői nagyon lehúzzák a helyet. Ideje volt hát megtapasztalnom, melyik fél álláspontját érzem inkább a magaménak?
Átböngészve az étlapot (még az interneten) és látva annak hosszát, komoly kétségeim támadtak. Alapvetően, ha valahol ilyen hosszú étlappal találkozom, be sem megyek, hiszen ez az első jele annak, hogy a konyha nem friss alapanyagokkal dolgozik. Sajnos ez az alapigazság itt is érvényesült. Belépve az étterembe, a pincérek kórusban ordítottak egy "Bongiorno"-t a képembe. Nem ért váratlanul, tudtam, hogy itt ez a szokás. De megtapasztalva még giccsesebbnek találtam, mint mások elmondása alapján. Túlmajomkodott, erőltetett és a hatodik belépő vendég után kimondottan idegesítő is. Említettem, hogy az étlap hosszú. Amellett ízléstelen is. Tüzetesen átböngészve a kínálatot, rosszallóan állapítottam meg, hogy "olasz" étterem létére nem szerepel bárány az étlapon. Újabb rossz pont. Pedig még nem is ettem. Némi tépelődés után egy paradicsomlevesre és egy carbonara spagettire esett a választásom. Társaságunk másik tagja a paradicsomos kagyló mellett döntött, harmadik társunk egy sokás pizzát rendelt. Kritikán aluli! Egytől, egyig! Úgy gondoltam, hogy a paradicsomleves, ha már olasz, alapvető alapvető fűszere a bazsalikom. Ennek még csak meg sem mutatták. Gyenge, íztelen, jellegtelen. És konzerv. Bíztam abban, hogy a spagetti talán helyrehozza a dolgot. Tévedtem. A tészta előre le (és túl) főzött, majd felmelegített, a tejszín valami huszadrangú, csapnivaló minőségű, a szalonna magyar. Az összkép botrányos. Nem semmi teljesítmény egy olasznak kikiáltott étteremtől, hogy 1: nem tud tésztát főzni 2: képtelenek egy ehető carbonara spagettit összerakni, noha az egyik legelemibb ételük. A kagyló konzerv, a pizza tésztájáról ordít, hogy fagyasztott, a feltétek olcsók. Összességében úgy vélem, hogy a pofátlanság netovábbja, ha egy étterem félkész ételekkel tömi a vendégeit és még pénzt is kér ezért. A hely nagyon rájátszik a magyar sznobizmusra és ezt kétséget kizáróan eredményesen teszi. A parkolóban olyan autócsodák parkolnak, hogy lepetézek tőlük. Azonban külsőségek és majomkodás helyett én inkább minőséget várnék. De azt itt hiába kerestem.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:Szörnyű
Kiszolgálás:Átlagos
Hangulat:
Ár / érték arány:Szörnyű
Tisztaság:Átlagos

Mauro Ristorante Pizzeria Gelateria további értékelései

2021.07.19családjával
Szörnyű
Semmi köze az Olasz ételekhez! Óriási csalódás ez a hely,inkább 1 mekit vállasztottam volna!
2018.08.23családjával
Átlagos
Többször jártunk már itt, többek közt a kellemes környezet, az olaszos hangulat és a gluténmentes pizza miatt. Nah de! Nem volt gluténmentes pizza! Így a párom salátát evett... pont azért mentünk oda, hogy ő is normálisan vacsorázhasson... A pizzák nem egy időben értek ki... bár még mindig...
2018.07.26egyedül
Szörnyű
Nagyüzemi faloda, az ételek elkészítési nívójára a slampos és a körülbelül a legmegfelelőbb jelző. A carbonara egyenesen siralmas, egy valamirevaló olasz még az útlevelét is visszaadná egy ilyen láttán... A főételek nem egyidőben történő felszolgálása szintén megbocsáthatatlan. A Mauro, az a hely...
Népszerű szállások a környéken
Bohém Birtok Zamárdi - Napi árak
Napi árak
2024.08.30-ig
Bohém Birtok Zamárdi
40.000 Ft / 2 fő / éj-től ellátás nélkül
Holiday Hotel Csopak - Előrefizetési kedvezmény
Előrefizetési kedvezmény
05.31-09.08.
Holiday Hotel Csopak
27.000 Ft / 2 fő / éj-től félpanzióval
Hunguest Hotel Pelion Tapolca - Pelion tavaszi hétköznapi akció
Pelion tavaszi hétköznapi akció
2024.06.13-ig
Hunguest Hotel Pelion Tapolca
77.197 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval