Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Túl sokat kellett várni az ételre

Vasparipa Falatozó ZebegényVasparipa Falatozó Zebegény a térképen

Átlagos 2016. októberben, barátokkal járt ittÉrtékelt: 2016. október 10.
Ajánlom a helyet másoknak is!
A retró étteremben kicsit túl vegyes a retró és fölöslegesen túlzsúfolt fölösleges bútorokkal, úgyhogy inkább egy zsúfolt szoba benyomását kelti. De nem ez volt a probléma, hanem, hogy majd 40 percet kellett várni az ételre, pedig a négy asztalnál megérkezésünkkor csak egynél voltak vendégek, és azok is már ettek. A másik csalódásunk, hogy az étlapon a töltött rántott hús mellé karikázott sült burgonya is szerepelt, amit nem kaptunk meg, viszont a rendelt káposztasalátát nem külön tányéron hozták, hanem a hús mellé tették.Egyébként ez a káposztasaláta teljesen natúr volt, még só sem volt rajta, az a kis kanál öntet pedig, ami rátettek, nem sok ízt adott neki.Viszont az ár barátságos volt, a kávé pedig finom.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:Átlagos
Kiszolgálás:Átlagos
Hangulat:Átlagos
Ár / érték arány:
Tisztaság:
Fényképek (4)
Vasparipa Falatozó Zebegény - Külső képVasparipa Falatozó Zebegény - Étel/italVasparipa Falatozó Zebegény - Étel/italVasparipa Falatozó Zebegény - Külső kép

Vasparipa Falatozó további értékelései

2020.06.09a párjával
Kiváló
Május végén, kicsit borongós napon jártunk erre. Kicsit jobb éttermet kerestünk, de - mivel túra után igen éhesek voltunk - nem töltöttünk ezzel sok időt, hanem az első helyre, a Vasparipába tértünk be. A külső térbe ültünk le, ami hangulatos volt. A házi szörpök, limonádék választéka elég...
2019.07.28kollégákkal
Kiváló
A falu központi részén elhelyezkedő barátságos, fiatalos bisztró, nevét a bicikliről kapta, s való igaz, sokan kétkerekűvel térnek be ide. A belső tér jó részét elfoglalja a kiszolgálópult, valamint a fal mentén polcok, ahol elvitelre lehet helybéli szörpöt, lekvárt, mézet vásárolni. Mivel...
2019.03.11barátokkal
Kiváló
Bár nehezen voltak elérhetők, sikerült foglalnom az asztalt. Nagyon megérte! Meleg hangulat, családias légkör, finomak az ételek. Nagyon ízlett a burgonya krémleves, különleges savanyusság, macaron desszert. A személyzet nagyon figyelmes és kedves volt. Nem hétköznapi falatozó, mindenen...
Népszerű szállások a környéken
Thermal Hotel Visegrád - Örökifjak 62+
Örökifjak 62+
2024.12.24-ig
Thermal Hotel Visegrád
Kérd ajánlatunkat!
Hotel Visegrád - Wellness kikapcsolódás
Wellness kikapcsolódás
2024.12.22-ig
Hotel Visegrád
99.360 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval
Hotel Bellevue Esztergom - Tavaszi előfoglalási akció
Tavaszi előfoglalási akció
2024.06.16-ig
Hotel Bellevue Esztergom
70.467 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval