Ezüstponty Vendéglő Budapest

Rendelés 10 perc elteltével nagy nehezen leadva (a kettőből csak egyféle csapolt sör, de oké, tél van), majd további kurta 35-40 perc után megérkeznek az ételek. Nos, nem vagyok egy manapság oly divatos gasztroblogger sznob f. . . z [moderálva - a szerk. ], aki eltartott kisujjal issza a sört is, de:
- a fogasfilé roston forralt boros szőlő mártással nevű 3150 Ft-os étel egy vékonyka rántott (! ) filéből, egy ízetlen, lisztes szószból és gyorsrizsből állt
- a kétféle halászlé ugyan állagra rendben volt, de 1950 Ft-ért elvártam volna, hogy ne érezzem rajta, hogy legalább egy hónapja lefőzték, mert olyan sós volt, hogy kicserzette a szánkat. - a végső elkeseredésül rendelt gesztenyepürével a műanyag tejszínhabon kívül más gond nem volt - nem is lehetett, mert hiányzott belőle a másik fő összetevője, a gesztenye. Mindezek végén a villámcsapás: kötelező 10% tip a számla végösszegében. Ezzel kapcsolatban az a véleményem, hogy hadd döntsem el én, hogy mennyit ért meg nekem a kiszolgálás, a hely szelleme, az étkezés hangulata. Van, ahol bőven 10%-ot, van, ahol egy százasra felkerekítést. Itt ez utóbbit érte volna meg.

Kértünk mellé szódát is egy üveggel. Ettünk egy halászlét, ami finom volt, bár kissé szétfőtt benne az ikra, haltej elég kevés volt, viszont jó volt az állaga, és remek benne a hal. A haltepertő is finom volt, szárazra sütötték, de friss volt a hal. Viszont botrányosan kicsi volt az adag. Ezzel szemben rendben volt a velőscsont, hiba, hogy akkor kérdezte a pincér, hogy pirítóst hozzon-e, amikor letette a velőscsontos tányért az asztaltársam elé. Szerencsére nem hűlt ki velő, mivel benn volt a csontban. A kenyér vastagra szelt, nagyon friss ropogós héjú házi zsánerű ipari kenyér volt, a pirítós egyszerű minőségű ipari toast. Adnak aprított hegyes erőset és Erős Pistát is, friss mind a kettő, nem fonnyadt, nem száradt. Kellemes háttérzene szól, népzene jobban illene a helyhez, de ez a jazz-rockszerű hallgatható semmiség is jól esik. Gyertyát gyújtanak az asztalnál, nekem ez tetszett nekünk, akkor is, ha dél volt éppen.

Megkaptunk mindent, de sokszor csak lerakták az asztalra, semmi tessék (vagy nesze. . . ). Nem vagyunk azok a fajták, akik elvárják, hogy alámtolják a széket, levegyék a kabátot. . . . de azért egy tessék, vagy akármi jól esett volna.

Az egyik desszertet elfelejtették, de amikor a többit lerakta a pincér, eszébe jutott, és azonnal intézkedett. Elviseltem volna valami kedvezményt emiatt.

Kétszer is csalódtunk, kétszer is megbántuk, h oda mentünk. Nem ajánlom senkinek.