Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Ballagáskor visszatérve

Nyerges Hotel Termál - Albion Étterem MonorNyerges Hotel Termál - Albion Étterem Monor a térképen

Kiváló 2018. májusban, gyerekekkel járt ittÉrtékelt: 2018. június 19.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Tavaly nyáron már írtam erről a helyről egy kis szösszenetet, és most hogy újra kilátogattunk ide, megint nagy kedvel teszem ezt. Fiam ballagására foglaltunk helyet, 20 fő részére. A főpincér úr nagyon kedvesen visszahívott, és közölte, hogy két esküvő, egy másik ballagás, és a saját vendégek mellett szeretettel várnak Bennünket. Mosolyogva kísértek az asztalhoz, kedvesen megkérdezték mikor és hogy szolgálják fel a bőséges és nagyon finom ebédet. Majd a végén felszolgálták a tortákat is, amit az ünnepelt kérésére egy helyi cukrászdából vittünk. A leves nagyon finom volt, és jó melegen került az asztalunkra. A kétszemélyes tányérok pedig dugig voltak finom friss sültekkel. Az ár érték arány teljesen rendben volt, az italfogyasztást is beleértve. Az egész családdal nagyon jól éreztük magunkat ez alatt a pár óra alatt, és elégedetten távoztunk. Továbbra is ajánlom Mindenki figyelmébe, mert a hely nagyon barátságos, és egy vidám elégedett vendég érzését kívánom hogy átéljék. Érezzék jól Magukat! Üdvözlettel
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:Kiváló
Kiszolgálás:Kiváló
Hangulat:Kiváló
Ár / érték arány:Kiváló
Tisztaság:Kiváló

Nyerges Hotel Termál - Albion Étterem további értékelései

2019.08.07családjával
Kiváló
Nagyon jó a helyszín, kis tavacska szürke gémmel, teknősök, vadkacsák, lovak. A konyha nagyon jó, az ételadagok hatalmasak. Kedves a személyzet, minden rendben volt.
2018.12.01gyerekekkel
Kiváló
Többször jártunk már ebben a szép környezetben lévő étteremben. Van itt minden mi szem-szájnak ingere. A finom és bőséges kaják mellé a hattyúkkal teli tó és a lovas park külön élmény. A személyzet barátságos, szolgálatkész. Az étterem és a hotel gyüjteménye is figyelemre méltó. A...
2018.01.10egyedül
Kiváló
Csodás környezet, fantasztikus latnivalók a régmúlt időkből! A szemelyzet figyelmes és kedves.Az ételekre szerintem keresve sem lehet kifogást talalni! Aki oda latogat, biztosan elégedetten távozik!
Népszerű szállások a környéken
Nyerges Hotel Termál Monor - Napi ár félpanzióval
Napi ár félpanzióval
2025.08.28-ig
Nyerges Hotel Termál Monor
44.000 Ft / 2 fő / éj-től félpanzióval
Hotel Aquarell Cegléd - Legjobb ár
Legjobb ár
2024.12.22-ig
Hotel Aquarell Cegléd
89.610 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval
Granada Hotel Kecskemét - Granada Élmények
Granada Élmények
2024.12.20-ig
Granada Hotel Kecskemét
89.676 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval