Jó
2017. márciusban, a párjával járt ittÉrtékelt: 2017. március 28.Ajánlom a helyet másoknak is!
Kettesben próbáltuk ki ezt a kényelmes szállodát. A szoba felszerelése igényes volt, de azért pl. a fürdőszobában hiányzott még egy fogas, esetleg valamilyen lerakó asztal. Látszott, hogy inkább 4 személyre (esetleg kisgyerekes családnak) alakították ki, két pótágy is volt az igazán tágas szobában. Az ágyak, a törülközők, fürdőköpeny kifogástalan, talán az nem volt érthető, hogy a wellnes törülközőt érkezéskor kaptuk meg, nem a fürdőbe menet. A minibár felszerelt volt (ami nem minden 4 csillagos szállodában alap), a tisztasággal nem volt problémánk. Az étterem lehetne hangulatosabb (talán a nagy nyári forgalomban ez a jobb, de még csak március volt). A reggeli választéka kicsit szegényes, hiányoltam a salátákat, de a péksütemények frissek és finomak voltak. A személyzet nagyon udvarias, készséges, bár észrevehetően volt tanuló is köztük. A medencék kellemesek, tiszták voltak, a vízhőmérséklet mindenhol megfelelő. Kicsit zavart első éjszaka a vonat és a főút zaja, de meg lehetett szokni. A környék igen gazdag látnivalókban, nagy kirándulásokra csábít. Talán lehetett volna a szállodában ismertetni a faluban zajló programokat, pl. mi a neten találtuk meg, és egy felejthetetlen zongorakoncertet élvezhettünk a művelődési házban.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet:![]()
Tisztaság:![]()
Ár / érték arány:![]()
Kényelem:![]()
Szolgáltatások:![]()
Étkezés:![]()
Elhelyezkedés:![]()
Hotel Laroba további értékelései
2025.01.07barátokkal
Gyenge
![]()
Egyet értek az első hozzászólóval, aki 2025 jan. 3. án írt, idézem,/Csalódás a Laroba hotelben címen. [moderálva - a szerk.] Mi is ott voltunk,szintén barátokkal,de mi már előtte nap érkeztünk. Már akkor kiábrándultunk ebből a szállodából. Először is lift nincs, mi az 1.emeleten voltunk, a...
2025.01.03barátokkal
Gyenge
![]()
Szilveszter napja, All inclusive ellátásra volt hirdetve ezzel ellentétben a félpanzió mellé kaptunk egy Csésze levest ebédre de felhívták a figyelmünket, hogy Csak egy adag jár mindenkinek, és egy pohár pezsgő éjfélkor, amit nem sikerült időben felszolgálni! Szilveszter esti Menüsor pedig...
2024.12.26gyerekekkel
Átlagos
![]()
A személyzet, a kiszolgálás, és az ételek finomak voltak. A wellness részleg átlagos, olyan mint máshol. 2 medence, szaunák. A szobába szél esetén (végig) szűntelen hangos sípolás/fütyülés hallatszódott, rettenetesen zavaró volt, a gyermeknek is. A pezsgőkád kapaszkodója igénytelenül van...
A Hotel Laroba legnépszerűbb csomagjai
Szenior balatoni pihenés nyugdíjas igazolvánnyal!
86.940 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Laroba Élménynapok
94.500 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Laroba Wellness Napok reggelivel
94.500 Ft / 2 fő / 2 éjtől reggelivel
Last Minute nyári ajánlat
94.850 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Laroba Wellness Napok félpanzióval
96.600 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Romantikus wellness csomag
110.200 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Disznótoros ajánlat
130.000 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Legjobb ár félpanzióval
115.920 Ft / 2 fő / 3 éjtől félpanzióval
Napi ár reggelivel (1 éjtől)
47.300 Ft / 2 fő / éjtől reggelivel
Napi ár félpanzióval (1 éjtől)
55.545 Ft / 2 fő / éjtől félpanzióval
Legjobb ár félpanzióval 1 éjszakára
57.600 Ft / 2 fő / éjtől félpanzióval
Ezek a szállások is érdekelhetnek
Hunguest Hotel Pelion Tapolca
81.738 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval
47.600 Ft / 2 fő / 2 éjtől ellátás nélkül
105.618 Ft / 2 fő / 2 éjtől kiváló félpanzióval