Kiváló 2013. márciusban, a párjával járt ittÉrtékelt: 2013. augusztus 26.
Ajánlom a helyet másoknak is!
A hotelt a viszonylagos közelsége, a környezete, a fotói és ára alapján választottuk ki párommal annak idején. Azóta minden évben visszajárunk 2-4 éjszakára, éppen, ahogy sikerül összehoznunk - előfordult olyan is, hogy aznap délelőtt foglaltunk, mikor délután mentünk, és megoldották az elhelyezésünket. Sosem csalódtunk, kiváló ár-érték aránnyal rendelkeznek, a wellness részleg látványa pedig eddig verhetetlen számunkra. A vendégek között céges csoportok, családok, fiatal és idősebb párok is szoktak lenni, szerencsére itt még nem találkoztunk sznobokkal - mi mindig jól érezzük itt magunkat.
Nagyon tetszett köszönöm szépen jovolt minden vacsi is isteni volt meg minden kv is nagyon finom volt meg minden remélem megyünk máskor is jól éreztem magam
Reggel 07 után pár perccel érkeztünk reggelizni ennek ellenére hideg volt a tojás rántotta, szinte csorgatni kellett a kávét ami szintén majd hogy nem hideg volt étkészlet hiányzott, azt csak azt követően kaptunk hogy annak hiányát jeleztük. Debreceninek nevezett kolbász az valamiféle hitvány...
A standard szobát választottuk, ami kissé szűkös, de a tóra való kilátás, a wellness részleg szolgáltatatásai jól ellensúlyozták a szobában való egyirányú közlekedést. A Szilvesztert ott töltöttük, ami igen jól sikerült, a vacsora bőséges és változatos volt, a tüzijáték pedig meglehetősen hosszú...