Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Harmadik alkalommal kerül megrendezésre a Déryné Fesztivál

2023.05.31 | 9 perc

5 napon át, 11 helyszínen, több mint 70 ingyenes program várja a kultúra szerelmeseit 2023. július 19. és 23. között Sátoraljaújhely és környékén. Fellép többek között a Csík Zenekar, a Bohemian Betyars, Balkan Fanatik, Besh o droM, valamint a Budapest Jazz Orchestra.

A Déryné Társulat produkció mellett 40 éves jubileumi turné keretében, rocklegendák kíséretében lesz látható az István, a király, Szécsi Pál és Domján Editszerelme is megelevenedik, valamint néptáncelőadás is színesíti a műsort. A fesztivál továbbá helyet ad a KultUp programsorozat záróeseményének, a KultCamp közösségépítő minifesztiválnak, ahol a Rákóczi Szövetséggel karöltve 450 középiskolást látnak vendégül.

 

 

SZÍNHÁZ & FOLKLÓR

A fesztivál nyitóelőadása a Déryné Társulat: Szemet szemért című produkciója lesz július 19-én a Kossuth Lajos Művelődési Központban. A Barangoló Drámaírói Műhelyben született művet Kis Domonkos Márk, a Déryné Program igazgatója állította színpadra. A misztikus krimi egy titkokkal övezett kisváros életébe kalauzol, ahol egy gyilkossági nyomozásnak lehetünk szemtanúi. A nyomozót, Pált Ivaskovics Viktor, míg testvérét Pistit Kaszás Mihály alakítja. Másnap a völgyszínházban a Forrás Néptáncegyüttes szívet és szemet gyönyörködtető néptánc előadása, a Mestermunka debütál. A káprázatos népviseletekben előadott férfi és női táncok alatt a ’kis- magyarországi’ tájegységekre jellemző népszokások, rítusok, titkok és szertartások tárulnak fel.

40 éves jubileumi turné keretében, legendás énekesek kíséretében érkezik Sátoraljaújhelyre az egyik legnépszerűbb magyar rockopera, az István, a király. Istvánt Varga Miklós, Koppányt Nagy Szilárd alakítja, közreműködnek az Igrice Néptáncegyüttes táncosai.

Harmadik alkalommal kerül megrendezésre a Déryné Fesztivál - Fotó: István, a király rockoperaHarmadik alkalommal kerül megrendezésre a Déryné Fesztivál - Fotó: István, a király rockopera

 

Július 22-én este Hunyady Sándor klasszikusa, a Lovagias ügy lesz látható a Déryné Társulat előadásában, Bakos-Kiss Gábor rendezésében. Virág szerepében Dányi Krisztiánt láthatjuk, míg Virágnét Losonczi Kata formálja meg. A komikus helyzetekben bővelkedő történet epicentrumában egy elcsattanó pofon és a szerelem áll, valamint központi szerepet kap a rádió, amelyből Sebő Miklós halhatatlan dalai csendülnek fel. Szintén a szerelem a téma és egy sorsszerű találkozás, Domján Edit és Szécsi Pál kettősének állít emléket a Két összeillő ember című előadás, amelyet a fesztivál zárónapján tekinthetnek meg a nézők. Két érzékeny, magányos ember, önnönmagával és a világgal folyton vívódó, ugyanazt a nehéz utat választó ember elevenedik meg, akiket a Békéscsabai Jókai Színház színművészei, Komáromi Anett és Nagy Róbert formálnak meg.

Harmadik alkalommal kerül megrendezésre a Déryné Fesztivál - Fotó: Déryné Társulat Lovagias ügy c. előadásaHarmadik alkalommal kerül megrendezésre a Déryné Fesztivál - Fotó: Déryné Társulat Lovagias ügy c. előadása

 

„A Déryné Program egész éves működésének esszenciája jelenik meg Sátoraljaújhelyen, mindaz a sokféleség és értékek, amelyek a programot is jellemzik.” – emelte ki a sajtótájékoztatón Halász János országgyűlési képviselő, a fesztivál fővédnöke.

Idén is turnéra indul a Theaterwagen, pajzán históriákkal és az örökélet misztériumát kutató népmesével megpakolva látogat el Hollóházára, Füzérradványra, Nyírire, Mikóházára, Alsóbereckire, valamint Füzérkajatára. A mozgó színházi karaván a Fabók Mancsi Bábszínháza két produkciójának, az Azért a kis bolondságért című vásári bábjátéknak, valamint A halhatatlanság országa című előadásnak ad otthont.

 

 

ZENE & TÁNC

A fesztivál a legkiválóbb népzenei formációkat vonultatja fel, mint a Kossuth és Fonogram-díjas Csík Zenekar, a Balkán Fanatik, a Besh o droM, a Bohemian Betyars, de Sátoraljaújhelyre érkezik Magyarország első professzionális big band-je, a világszinten is elismert, a hazai és külföldi jazz fesztiválok állandó szereplője, a Budapest Jazz Orchestra. Népdalokban, pergő ütemekben és táncban egészen biztosan nem lesz hiány.

Harmadik alkalommal kerül megrendezésre a Déryné Fesztivál - Fotó: Bohemian BetyarsHarmadik alkalommal kerül megrendezésre a Déryné Fesztivál - Fotó: Bohemian Betyars

 

A koncertek sorát gazdagítja a zsámbéki ethno-beat formáció, az Aurevoir, az Ungvári Borterasz színpadán debütál a Kaláka, a Tárkány Művek, Dánielfy, Swing Girls, a Keleti Brass Band, valamint visszatér a Hutchky & Stars.

A fesztivál egyik leghangulatosabb helyszínén, a Zsólyomkai pincesoron ad gitárkoncertet Papp Sándor gitárművész, akusztikus koncerttel és a legnagyobb slágerekkel érkezik Nagy Szilárd és Ragány Misa, Réthy Zsazsa vendégükkel kiegészülve. A zárónapon Újhelyi Kinga és barátai megzenésített versekkel ajándékozzák meg a közönséget.

„A Déryné Program egész éves működésének fortissimoja az esemény, ahol együtt élhető át az extázis és a katarzis. A minőségi kultúra képes tömegeket mozgósítani, ezt a program és a fesztivál is bebizonyította.” – tette hozzá a Kulturális és Innovációs Minisztérium helyettes államtitkára, Szentmártoni János.

 

 

JÁTÉK & MESE

Gyönyörű környezetben, Széphalmon, a Magyar Nyelv Múzeuma park ad otthont a családi programoknak. A Déryné Társulat sok szeretettel várja a gyerkőcöket a Petőfi kertbe. Érkeznek a Langaléta Garabonciások, a repülő akrobaták, de papírszínházi előadás, kerekítő mondókázó és népi játszóház is várja a kicsiket. Július 21-én Havasi Péter: Petőfi percei című előadása, míg a zárónapon a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház: A csillagszemű juhász című produkciója várja a családokat. Emellett Petőfi kiállítás és a Kárász Eszter és az Eszter-lánc mesezenekar koncertje is gazdagítja a programot.

„Fantasztikus élmény, hogy életkortól függetlenül mindenki megtalálhatja a neki való programot. A fesztiválon nem csak az újhelyiek vesznek részt, hanem régió szinten is meghatározó esemény, sőt még a Felvidékről is érkeznek látogatók, a magas kultúra iránt érdeklődők.” – hangsúlyozta Szamosvölgyi Péter, Sátoraljaújhely polgármestere.

Harmadik alkalommal kerül megrendezésre a Déryné FesztiválHarmadik alkalommal kerül megrendezésre a Déryné Fesztivál

 

 

TÁBOR & FESZTIVÁL-ÉLETÉRZÉS

A fesztivál helyet ad a KultUp programsorozat záróeseményének, a KultCamp közösségépítő minifesztiválnak. A Rákóczi Szövetséggel karöltve 450 középiskolást látnak vendégül a táborban, ahol a diákok napközben vetélkedőkön, készségfejlesztő foglalkozásokon, sporteseményeken vehetnek részt, míg esténként a Déryné Fesztivál színházi előadásain és koncertjein való részvétellel élhetik át a fesztivál-életérzést. Egy életre szóló kulturális kaland a fiatalok számára, ahol a tehetséggondozás mellett a cél a közösségépítés.

„Fontos missziónk a fiatal tehetségek támogatása, helyzetbe hozása. Partnereinkkel, köztük a Rákóczi Szövetséggel, valamint a Nemzeti Emlékezet Bizottsággal egy olyan hibrid eseményt alkottunk meg, amely ötvözi az osztálykirándulások tábori élményét és a fesztivál-életérzést.” – tette hozzá Kis Domonkos Márk, a Déryné Program igazgatója.

 

 

Érdekes volt ez a cikk? Ha igen, iratkozz fel, hogy ne maradj le a többiről se!
További cikkek
Nem csak a főváros, de a Balaton is számos Michelin ajánlással rendelkezik, így érdemes felkerekednünk, és megkóstolnunk kiváló balatoni éttermeink feledhetetlen fogásait. Ne tervezzük sietősre, a Balaton önmagában is kiváló úti cél, ám ezekkel az éttermekkel garantáltan komótosra vesszük majd a tempót. És milyen jól tesszük! Egy jó ebéd a Balatonparton mindent megér!
Végre tényleg kimondhatjuk, hogy itt az igazi nyár, az esős tavaszt követően bátran tervezhetjük következő kirándulásainkat. Cikkünkben 5 olyan kilátót gyűjtöttünk össze, melyek mind egy-egy túraútvonal végén állnak, így nem csak a természetben veszhetünk el, de a séta végén madártávlatból gyönyörködhetünk a táj páratlan szépségében.
Előző
Következő
Kapcsolódó
Ajánlott cikkek
Izgalmas balatoni látnivalók, amiket nem érdemes kihagyni
A Balatonra nem csak nyáron érdemes menni, hiszen a környék települései, történelmi emlékei és természeti csodái kifogyhatatlan programlehetőséget tartogatnak. Ebben a gyűjtésben olyan látnivalókat válogattunk össze, amiket talán még a legelvetemültebb Balaton-rajongók sem ismernek, pedig egyértelműen érdemes felkeresni őket!
6 gyerekbarát wellness szálloda elképesztő vízi világgal
Minden szülőnek kijár a pihenés, ezért hoztunk nektek 6 gyerekbarát wellness szállodát, ahol a család együtt töltődhet fel! Dőljetek hátra egy finom turmixszal a kezetekben a medence mellett vagy feküdjetek fel a pezsgőágyak egyikére, miközben a gyerekek épp csúszdáznak, pancsolnak vagy a vízi gomba alatt játszanak.
Top szállodák közvetlen átjárással a fürdőbe - izgalom és pihenés egy helyen
Toplistás szállástippek családi nyaraláshoz! Olyan szállodákat hoztunk, ahonnan közvetlen átjárás van a városi élményfürdőbe, így el sem kell hagynotok a szállás területét egy adrenalinbomba csúszásért. Ezen a nyáron ne maradjatok le Magyarország csodás hoteleiről, melyekből egy csapásra valódi csúszdaparadicsomba csöppenhettek!
Lángos nélkül lehet nyaralni, de vajon érdemes? – 12 közönségkedvenc lángosozót mutatunk
2023.08.07 | 8 perc | Gasztronómia
Ahogy „nincs karácsony Kevin nélkül”, úgy bátran mondhatjuk azt is, hogy nincs nyár lángos nélkül! Gomolygó fokhagymaillat, só, tejföl, trappista sajt – talán ez a legkedveltebb variáció, de a lángos különlegességeknek csak a fantázia szabhat határt. Hát kíváncsiak voltunk, hogy az ittjartam.hu olvasói hol ették a legfinomabbat. A Facebook-oldalunkon feltett kérdésre izgalmas válaszok érkeztek – szemezgess most belőlük te is!
Irány Pest megye! – Szuper hétvégi programok, látnivalók és kirándulóhelyek Budapest környékén
Javában benne vagyunk a nyárban, és ilyenkor még szívesebben mozdulunk ki a négy fal közül. Budapest határain túl, de még a megyehatáron belül számtalan olyan látnivaló akad, ami kellemes időtöltést biztosít ezekben a meleg napokban. Ezekből gyűjtöttünk össze néhányat, és ígérjük; egyikkel sem lehet mellélőni!