Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

5 kilátó a Mecsekben és a Balatonon, ahol pazar panoráma vár

Végre tényleg kimondhatjuk, hogy itt az igazi nyár, az esős tavaszt követően bátran tervezhetjük következő kirándulásainkat. Cikkünkben 5 olyan kilátót gyűjtöttünk össze, melyek mind egy-egy túraútvonal végén állnak, így nem csak a természetben veszhetünk el, de a séta végén madártávlatból gyönyörködhetünk a táj páratlan szépségében.

 

Várhegy-kilátó, Mecseknádasd

A mecseknádasdi Schlossberg templomromtól kellemes sétával érhető el a 2002 és 2006 között épült Várhegy-kilátó. A terméskő alapra készített fa szerkezetű torony célja az volt, hogy a piros jelzésű tanösvényen kirándulók három emelet magasságból megcsodálhassák az Óbánya-völgyet, valamint a település házait és szőlőültetvényeit. Az építmény mellett egy pavilon is helyet kapott a beruházás során, így rossz idő esetén sem kell hazaindulnunk, a tágas pergola tökéletes védelmet nyújt az eső ellen. A panoráma mellett érdemes akár hosszabb időt is eltölteni a magaslat mellett, hiszen tűzrakóhelyek, padok és asztalok is várják a piknikezőket.

5 kilátó a Mecsekből és a Balatonról mesés kilátással - Várhegy-kilátó (Mecseknádasd)5 kilátó a Mecsekből és a Balatonról mesés kilátással - Várhegy-kilátó (Mecseknádasd)

 

 

Apponyi-kilátó, Bátaapáti

Bátaapáti legmagasabb kilátópontját 2019-ben adták át, mely 13 méteres magasságával tiszteletet parancsolva áll a község dombjának tetején. A kilátó már első ránézésre is megragadja a figyelmet, a gondos kialakítás nem is véletlen; a város önkormányzata a későbbiekben más szerepet is szán az épületnek jelenlegi funkcióján túl. A magaslat óriási kihasználatlan területen áll, az eredeti tervek szerint a lábánál kiépített turistaállomás került volna kialakításra, jelenleg azonban még csak egy padokkal felszerelt fedett szaletlit tudunk használni, ha elfogyasztanánk uzsonnánkat a sétálást követően.

5 kilátó a Mecsekben és a Balatonon - Apponyi-kilátó, Bátaapáti5 kilátó a Mecsekben és a Balatonon - Apponyi-kilátó, Bátaapáti

 

 

Kövestetői-kilátó, Hosszúhetény

458 méteren, a Kövestető oldalában találjuk a helyről elnevezett kilátót, mely 24 méteres magasságával összetéveszthetetlenül emelkedik ki a tájból. A fa és acél kombinációjából, hatszög alapra elkészített építmény tetejére felmászva a Mecsek bámulatos vonulatai tárulnak a szemeink elé, de tiszta időben a Villányi-hegység és még a Duna is láthatóvá válik, ha végigkémlelünk a térségen. Ha ott jártok, akkor mindenképp javasoljuk, hogy küzdjétek le a 74 lépcsőt a torony csúcsáig, de akkor is szuper megállója lesz a napotoknak, ha csak szalonnát sütni állnátok meg túrázás közben.

5 kilátó a Mecsekből és a Balatonról mesés kilátással - Kövestetői-kilátó, Hosszúhetény5 kilátó a Mecsekből és a Balatonról mesés kilátással - Kövestetői-kilátó, Hosszúhetény

 

 

Kisfaludy-kilátó, Badacsonytomaj

Badacsonyra nem csak a kiváló minőségű borai miatt érdemes ellátogatni; ha szuper kirándulóhelyet keresünk, a környék egész évre kifogyhatatlan lehetőséget biztosít. Egyik ilyen opció a 18 méteres faszerkezetű Kisfaludy-kilátó, mely már külsőre sem mindennapi látványt nyújt a hatalmas fák közül kibukkanva. Legmagasabb kilátópontján lélegzetelállító panoráma fogad, a szemünk elé tárul az egész Balaton a Tihanyi-félszigettől egészen a Keszthelyi-öbölig. Annak is érdemes felgyalogolnia a kilátóhoz, akinek problémája van a magassággal, vagy egész egyszerűen csak kihagyná az acél lépcsők meghódítását, hiszen a túraútvonal kellemes sétát biztosít, míg az építmény aljában megannyi pad lett kihelyezve, ahol megpihenhetünk a hegymenetet követően.

A Balaton egyik legszebb kilátójából mesés a panoráma - Kisfaludy-kilátó, BadacsonytomajA Balaton egyik legszebb kilátójából mesés a panoráma - Kisfaludy-kilátó, Badacsonytomaj

 

 

Kishegyi kilátó, Balatonlelle

Utolsó állomásként egy igazi kuriózumot mutatunk a Balaton déli partján, mely akár kisgyermekes családoknak és kevésbe gyakorlott túrázóknak is tökéletes programlehetőség lehet. A két éve átadott panorámapont egy 20 négyzetméteres legyezőalakú terasz, mely Balatonlelle központjától egy 3 kilométeres könnyű sétával megközelíthető. Mivel a látványosság helyéül szolgáló Kishegy már csaknem eléri a 300 méteres tengerszint feletti magasságot, a kilátóból nyíló látkép abszolút megéri a látogatást. Az építésnél fontos szempont volt, hogy akár egy egész napot is kényelmesen eltölthessünk a kilátó környékén, így a legkisebbeket játszótér várja, míg a pihenő- és sütögetőhelyek szabadon használhatóak mindenki számára az év bármelyik napján.

Izgalmas kiláltópont vár Balatonlellén is - Kishegyi kilátó, BalatonlelleIzgalmas kiláltópont vár Balatonlellén is - Kishegyi kilátó, Balatonlelle

 

Érdekes volt ez a cikk? Ha igen, iratkozz fel, hogy ne maradj le a többiről se!
További cikkek
Nem csak a főváros, de a Balaton is számos Michelin ajánlással rendelkezik, így érdemes felkerekednünk, és megkóstolnunk kiváló balatoni éttermeink feledhetetlen fogásait. Ne tervezzük sietősre, a Balaton önmagában is kiváló úti cél, ám ezekkel az éttermekkel garantáltan komótosra vesszük majd a tempót. És milyen jól tesszük! Egy jó ebéd a Balatonparton mindent megér!
Ha nyugalomra vágysz a napi jövés-menés helyett, és elvonulnál a világ elől néhány napra, akkor jó helyen jársz! Cikkünkben 5 olyan vendégházat hoztunk el nektek, ahol legfeljebb a tücskök ciripelése töri majd meg a tökéletes csendet.
Előző
Következő
Kapcsolódó
Ajánlott cikkek
Kívánságteljesítő forrás és szulejmán lábnyomai – legendás kirándulóhelyek Kőszeg környékén
Azt az erdő mélyén megbújó, titokzatos forrást keresitek, ami teljesíti a szívetek vágyát? Tegyetek egy próbát a Kőszeg környéki kirándulóhelyekkel! Nézzétek meg, hol lelhettek rá a legendás Hétforrásra vagy túrázzatok ahhoz a panorámaponthoz, ahonnan a szóbeszéd szerint I. Szulejmán szultán figyelte az 1532-es kőszegi ostromot!
Gyerekekkel a Balatonon? Íme, 12 emlékezetes gyerekprogram
Engedd szabadjára a fantáziádat, és töltsetek egy igazán mókás napot valamelyik Balaton környéki gyerekprogramon! Vadaspark, kalandsziget, bobpálya, múzeum, vidámpark, vízimalom, és még számtalan más helyszín ígér hangos nevetéseket, önfeledt órákat, ha gyerkőcökkel érkeztek a tópartra.
10 lenyűgöző kirándulóhely Budapest környékén egynapos kiruccanáshoz
Türkizkék bányató, elbűvölő vízesés, tündéri vízimalom, valamint évmilliókról mesélő barlangok, sziklák és szurdokvölgyek felé vettük az utunkat, hogy csokorba szedjük nektek a legjobb Budapest környéki kirándulóhelyeket, melyek felkereséséhez egyetlen nap is elegendő.
Frissüljetek fel a vízparton! – 9 természetes strand Budapest környékén
Természetközeli, meseszép fürdőhelyeket kerestek Budapest környékén, ahol a víz kellemes, a parton pedig árnyékot adó fák sorakoznak? Akkor kóstoljatok bele a nyárba Magyarország gyönyörű természetes strandjain, amelyeket a fővárosból is könnyen elértek!
5 rejtett vidéki szálláshely wellnesszel, amit ki kell próbálnod!
Termelői reggelik, kristálytiszta levegő, fenyőillatú kuckó. Ugye, hogy milyen jól hangzik? Ha már telítődtél a város zajával, akkor ideje kicsit elvonulni. Ehhez tökéletes alapot adnak azok a bájos vidéki szálláshelyek, amelyeket most listába szedtünk neked. A választás nem lesz egyszerű, mert mind az 5 szállás minőségi kikapcsolódást ígér – sok-sok wellnesszel!