Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy Tihany az ország egyik legnépszerűbb nyári úti célja, de ez persze nem azt jelenti, hogy a hűvösebb hónapokban ne lenne érdemes meglátogatni a települést. Egy őszi kirándulást össze lehet kötni a Barátlakások felfedezésével; ezeket az üregeket a 20-30 méter magas bazalttufafalba vájták ki a tihanyi Óvár északi részén. Ebből egyértelművé is válik, hogy ez egy kakukktojás a listán, hiszen a barlangokat minden esetben a természet hozza létre, ezek pedig mesterségesen alkotott vájatok, de ennek ellenére – vagy pontosan emiatt – kihagyhatatlan látnivalói a környéknek.
Barlangok a Balaton körül - Barátlakások (Tihany)
Tapolca fő látványosságát, a tavasbarlangot 1903-ban fedezték fel, 10 év múlva pedig már a látogatók is beléphettek Magyarország első olyan barlangjába, ahol villanyvilágítás volt. A hideg és meleg karsztvizek keveredése oldja ki a mészkövet, és hozza létre ezáltal a járatokat, majd ez az összekeveredett víz a Malom-tó forrásaiban tör a felszínre. A fokozottan védett barlangot csónakázás közben tudjuk felfedezni, a látványosság népszerűsége miatt érdemes előzetesen jegyet venni, melyet online is intézhetünk a honlapjukon keresztül.
Balatoni barlangok - Tavasbarlang (Tapolca)
Továbbra is a magyar tenger partján vándorolunk; a Lóczy-barlang Balatonfüreden várja az érdeklődőket, szeptemberben keddtől vasárnapig, októberben csütörtöktől vasárnapig, majd az év hátralévő részében már csak pénteken és szombaton. A látogatás során változatos oldásformákat, valamint vékonyréteges mészkőfalakat láthatunk egy szakértő idegenvezetése mellett. A Balaton-felvidéki Nemzeti Park már önmagában is megér egy őszi hétvégét, a Tamás-hegy lábánál található Lóczy-barlang pedig kötelező része a kirándulásnak.
Barlangok a Balatonon - Lóczy-barlang (Balatonfüred)
Gyenesdiás barlangja sem a hagyományos értelemben vett barlang, hiszen ez valójában egy szélerózió által formált nyílás, melyet később mesterségesen nagyobbítottak tovább. A legenda szerint a hegyekben hosszú szőke hajú vadlányok bóklásztak, akik azt ettek, amit épp találtak, és vagy a fák odvában, vagy sziklahasadékokban aludtak, énekükkel pedig elcsábították a helyi legényeket. Ennek a mítosznak valószínűleg nem sok köze van a valósághoz, de mivel a 19. században titkos pálinkafőző helyként használták a Vadlánlik barlangot, így előfordulhat, hogy a gyakori kóstolgatás eredményeképpen születtek ezek a történetek.
Kirándulástippek: barangolj barlangokban a Balatonon - Vadlánlik barlang (Gyenesdiás)
A Balatonedericsen, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park területén található barlang a bejárata előtt látható örökzöld cserjéről kapta a nevét, ez egyben a növény északi elterjedési határa is. A járatok tektonikus mozgások során jöttek létre, mostanra már 6 kilométer hosszúságban feltárták az üreget (bár természetesen, ahogy szinte minden barlangnál, itt is a teljes szakasznak csak egy része látogatható). Tanbarlangként is szoktak rá hivatkozni, mert méreteinek és látványos részeinek köszönhetően remekül lehet szemléltetni a barlangjárást és a különböző földtani folyamatokat, így akkor is tökéletes választás, ha a gyerekekkel szeretnénk megszerettetni a geológia világát.
Fotó: Csodabogyós-barlang Balatonederics Facebook oldala