Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Safari kalandok földön, vízen, levegőben - izgalmas program a nagykőrösi Richter Safari Parkban

A Magyar Nemzeti Cirkusz országjáró turnéra indul, de ifj. Richter József más meglepetést is tartogat a látogatóknak. A nagykőrösi autós safari, a belföldi turizmus egyik legegyedibb élményparkja, 2023-ban igazán izgalmas újdonsággal készül. A Richter Safari Park kétségtelenül legnagyobb új attrakciója a nagymacskáknak épített hatalmas kifutó, ahova a bátor kalandorok az arra alkalmas járművekkel behajthatnak a fehér tigrisek és oroszlánok közé.

Idén 29. alkalommal, Szenzáció címmel indul országjáró turnéjára a Magyar Nemzeti Cirkusz utazó társulata. Az immár hatszoros Arany-díjas cirkuszigazgató, ifj. Richter József azonban mást is tartogat idén márciusra a tarsolyában a szórakozni vágyó közönségnek.

A turné március 15-én Budapesten indul, a Pólus Center mellett felállított óriás sátorban. A 70 fős társulat hagyományosan a nemzeti ünnepen tartja premier előadását, melyet idén Szenzáció nevet viseli.

A gálaműsor címéhez méltóan olyan szenzációs produkciókat vonultat fel, mint a tavalyi év végén a Latinai Nemzetközi Cirkuszfesztiválon arany díjjal jutalmazott magyar lovasakrobata szám, melynek különlegessége, hogy egy ügető lovon három ember áll egymás nyakában. A nagyszabású show egyik csúcspontja a tradicionális lengőtrapéz szám, melyben a vakmerő artista lélegzetelállító tripla szaltóját csodálhatják a kupolában. A közönség felhőtlen szórakozásáért nemzetközi artistaművészek is felelnek, a Braziliából érkező száguldó motorosok ezúttal új formációban, női pilótával szerepelnek a halálgömbben, kiváló komikus nevettet kicsiket és nagyokat, de háziállatokból sem lesz hiány; kutya, valamint macska produkciókat is láthat a nagyérdemű. A hamisítatlan cirkuszi hangulatért a Nemzeti Cirkusz élőzenekara felel.

Szenzáció címmel indul országjáró turnéjára a Magyar Nemzeti Cirkusz / Fotó: Magyar Nemzeti CirkuszSzenzáció címmel indul országjáró turnéjára a Magyar Nemzeti Cirkusz / Fotó: Magyar Nemzeti Cirkusz

 

A Szenzáció című, több mint 2 órás világszínvonalú műsor kosztümös főpróbájának teljes bevételét az Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítvány-nak ajánlja fel a Richter család.

A Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai a nemzetközi állatvédelmi irányelveknek megfelelően a cirkuszi munkát maguk mögött hagyva a Richter Safari Parkban tölthetik megérdemelt pihenésüket. A parkban számukra ideális környezetben folytathatják életüket, miközben a közönséggel való kapcsolatuk is megmarad. „A március végi nyitásra rengeteg újdonsággal készülünk, igazi attrakciókra lehet majd számítani földön, vízen és levegőben. Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hiszen idén lehetőségünk volt olyan csodálatos cirkuszi nagymacskákat is befogadni, akik a jövőben természetközeli környezetben élhetnek tovább a parkunk területén.” – mondta ifj. Richter József, a Richter Safari Park alapítója.

A Richter Safari Park  Nagykőrösön, 32 hektáros területen, több mint 300 állattal és megannyi újdonsággal idén március 31-től várja a látogatókat. A hatalmas terület adta lehetőségeket kihasználva a 4 kilométeres autós safari során a világ legnagyobb szárazföldi emlősei, elefántok és Namibi, a zsiráf mindennapjait ismerhetik meg a park vendégei, akik az útvonalon meg is etethetik a park állatlakóit; zebrákat, tevéket, lámákat, struccokat, emukat, szürkemarhák, vízibivalyokat.

A 4 kilométeres autós safari során több mint 300 álattal találkozhatunk / Fotó: Richter Safari Park KiskőrösA 4 kilométeres autós safari során több mint 300 álattal találkozhatunk / Fotó: Richter Safari Park Kiskőrös

Az élménypark 2023. március 31-től várja a látogatókat / Fotó: Richter Safari Park KiskőrösAz élménypark 2023. március 31-től várja a látogatókat / Fotó: Richter Safari Park Kiskőrös

 

A bátor kalandoroknak igazi hajmeresztő élménnyel készülnek Nagykőrösön

A ragadozó safari egzotikus nagymacskák közé enged behajtást az erre a célra kialakított járművekkel. A túra során testközelből tekinthetőek meg a tigrisek és oroszlánok, a tapasztalt safari vezetők edukációs tevékenysége pedig kiemelkedő jelentőségű. A Richter Safari Parkban töltött nap egyik fénypontja, az elefántfürdetés az arra alkalmas 4 hektáros tóban, amelyet a nap többi részében vízibicikli túrákra használhatnak az érdeklődők.

A programok sora végeláthatatlannak tűnhet, a legkisebbeknek állatsimogatóval, dínóparkkal, játszótérrel és vidámparkkal kedveskednek, vendégeiket az autós safari végén felállított cirkuszi sátorban pedig színvonalas műsorszámokkal szórakoztatják. Önmagában is rendkívüli attrakciónak ígérkezik a 30 méteres Safari-Eye, ahonnan madártávlatból csodálható meg a park teljes területe és állatlakói.

A Richter Safari Park március 31-től, péntek, szombat és vasárnap, valamint ünnepnapokon várja a közönséget, a tanítási szünetben, egészen augusztus végéig pedig szerdától vasárnapig minden nap nyitva tartanak.

A Safari-Eye-ról rálátni az egész parkra / Fotó: Richter Safari Park KiskőrösA Safari-Eye-ról rálátni az egész parkra / Fotó: Richter Safari Park Kiskőrös

 

 

Érdekes volt ez a cikk? Ha igen, iratkozz fel, hogy ne maradj le a többiről se!
További cikkek
Ha egyaránt fontosak számodra a hotel szolgáltatásai, a wellnessrészleg felszereltsége és a környék látnivalói, akkor ezek a szálláshelyek nem fognak csalódást okozni. Összegyűjtöttünk nektek 10 kiváló vidéki wellness szállodát az országban.
Ha eddig nem tudtuk, melyek azok a vidéki éttermek, amik a legmagasabb minőség felé törekszenek, akkor a Michelin Guide ajánlására támaszkodva a legjobb konyhák fogásait kóstolhatjuk. Lássuk, melyek azok a vidéki éttermek, akik 2022-ben a Michelin tányér minősítéssel büszkélkedhetnek.
Előző
Következő
Kapcsolódó
Ajánlott cikkek
6 gyerekbarát wellness szálloda elképesztő vízi világgal
2023.01.20 | 7 perc | Szállások | Gyermekekkel | Wellness
Minden szülőnek kijár a pihenés, ezért hoztunk nektek 6 gyerekbarát wellness szállodát, ahol a család együtt töltődhet fel! Dőljetek hátra egy finom turmixszal a kezetekben a medence mellett vagy feküdjetek fel a pezsgőágyak egyikére, miközben a gyerekek épp csúszdáznak, pancsolnak vagy a vízi gomba alatt játszanak.
10 lenyűgöző kirándulóhely Budapest környékén egynapos kiruccanáshoz
Türkizkék bányató, elbűvölő vízesés, tündéri vízimalom, valamint évmilliókról mesélő barlangok, sziklák és szurdokvölgyek felé vettük az utunkat, hogy csokorba szedjük nektek a legjobb Budapest környéki kirándulóhelyeket, melyek felkereséséhez egyetlen nap is elegendő.
Ahol a gyerekeknek is élmény a nyaralás - 10 gyerekbarát vidéki szálláshely saját játszótérrel
2022.06.01 | 9 perc | Szállások | Gyermekekkel | Utazási tippek
A családi nyaralás megtervezésekor mindig kihívás olyan szálláshelyet találni, ahol a szülők is fel tudnak töltődni, és a gyerekek sem fognak unatkozni. Mutatunk 10 gyerek- és családbarát vendégházat és panziót, ahol a saját játszótér mellett sok más lehetőség gondoskodik arról, hogy a gyerekeknek is élmény legyen az utazás.
Utazik a család! - 10 gyerekbarát wellness hotel Magyarországon
Nem számít, hogy nagy vagy kis családdal vágtok neki a nyaralásnak, ha megtaláljátok a számotokra legjobb gyermekbarát szállodát! A vakáció ugyanis csak akkor lesz pihentető, ha a legkisebbek is jól érzik magukat. A cikkünkben bemutatkozó 10 mesebeli wellness hotelt a családok igényeire szabták!
Balatoni családbarát wellness szállodák, amiket a gyerekek is imádni fognak!
2022.03.11 | 11 perc | Szállások | Gyermekekkel | Wellness
A Balaton partja telis-tele van családbarát wellness szállodákkal, ahol a gyerekekre is kiemelt figyelmet fordítanak. Akár totyogó apróságokkal, akár kamaszokkal tervezitek a pihenést, garantáltan találtok olyan hotelt, amely minden igényeteket kielégíti. Ebben a cikkben olyan balatoni családbarát wellness szállodákat mutatunk, amiket a gyerekek is imádni fognak!