Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Több száz program, hatalmas tűzijáték lesz idén is augusztus 20-án Budapesten

2024.08.01 | 6 perc

A programokra augusztus 17-20 között várják az érdeklődőket. Kiterjesztették a tűzijáték látványterét, így idén a Petőfi hídtól egészen a Margit-sziget alsó harmadáig, 5 kilométeres szakaszon lehet majd élvezni a látványt.

Forrás: MTI

Tizenkilenc helyszínen több száz programmal várják az érdeklődőket augusztus 17-20. között Államalapító Szent István király ünnepén - mondta el az ünnepségsorozat csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár.

Kovács Zoltán kiemelte, augusztus 20. az érdeklődés és a részvétel szempontjából az egyik legkomolyabb rendezvény az országban, nem egyszerűen az államalapítás, Szent István király ünnepe és Magyarország születésnapja, hanem egy olyan fesztivál, rendezvénysorozat, amely az ország presztízse szempontjából is mértékadó. A biztonságos lebonyolításért felelős operatív törzs már júniusban megkezdte a munkáját, sok száz ember dolgozik azon, hogy biztonságosan szórakozhassanak az emberek - közölte az államtitkár. Kitért arra is, hogy a 2019. után "megbicsaklott" a turizmus növekedése, de idén végre sikerült felülmúlni az "utolsó békeév" számait: soha ennyi magyar és külföldi nem nyaralt Magyarországon.

Aki ide látogat pontosan tudja, mire számíthat: vendégszeretetre, kiváló minőségre, és olyan körülményekre, amelyek a világon bárhol megállnák a helyüket, ezért úgy szervezték az idei augusztus 20. eseményeit, hogy a turisztikai kínálatban is megjelenjenek és helyt álljanak a programok. Szente Vajk, a Szent István-nap ünnepségsorozat nagykövete a gasztronómiai kínálatról elmondta, hogy a Vörösmarty-téren a Csárdafesztiválon Kovács Zoltán séf társaságában lehet megkóstolni a legjobb csárdák legkedveltebb ízeit, valamint néptáncbemutatók és népzenei programok is lesznek.
Az előző évekhez hasonlóan a Lánchíd és a Döbrentei tér között várja a látogatókat a Magyar Ízek Utcája, amely a Kárpát-medence gasztrokultúráját mutatja be, a középpontban a gyógyító növények, fűszerek, ételek és italok lesznek, valamint itt lehet majd megkóstolni az Ország tortáját és kenyerét is.
Az Alkotmány utcában Aranyvonat kiállítást lehet megnézni, amelyen megtekinthető a Szent Jobbot egykor körútra szállító vonat reprodukciója, valamint itt mutatják be a Városok sétányán, hogy milyen sokszínűek az anyaországi és határon túli városok.
A magyar divat, ékszer és design iránt érdeklődők ellátogathatnak a Millenáris Parkba a Divat és Design Fesztiválra, a magyar történelem hősies pillanatait átélni vágyókat a Hősök útján várják a Budai Várban, valamint szintén itt rendezik meg a Mesterségek Ünnepe népművészeti fesztivált.
A gyerekprogramok központja a Városligetben lesz, a Varázsligetben István király udvara, Csukás István mesehősei, valamint herceg- és hercegnőképző várja a gyerekeket.

Zséda (Zsédenyi Adrienn), a Szent István-nap ünnepségsorozat másik nagykövete bemutatta az öt helyszínen megvalósuló zenei programokat.

A Gellért hegyen, a Filozófusok kertjében a komolyzene és a jazz lesz a főszerepben, fellép a Danubia Zenekar, a Magyar Honvédség Központi Zenekara, a Modern Art Orchestra és Dés László.
A Retro Tabánban a 70-es, 80-as és 90-es évek sztárjai lépnek fel: mások mellett a TNT, Demjén Ferenc, az Edda és az Első Emelet.
A rakparton a Road Movie live eseményen fellép a Bagossy Brothers Company, a Honey Beast, a Parnograszt, a Roma Soul, Zséda és Curtis. A Szabad Rét fesztiválra az elektronikus zene kedvelőit várják, ismert magyar dj-k zenélnek majd.
A Vigadó téren a Vigadó Piano eseményen Gájer Bálint, Darvas Tamás, Füzi Gábor, Lakatos László és Nyári Gyula lép fel.
Augusztus 18-án ingyenes koncertet ad a Mándoki Soulmates a Szent István téren.

 

Az idei augusztus 20-i tűzijáték is grandiózus lesz

Tóth Ferenc, az augusztus 20-i tűzijátékot rendező NUVU Kft. ügyvezetője közölte, az idén is 30 perces műsor során több mint 45 ezer pirotechnikai effektet lőnek fel a Szabadság, az Erzsébet és a Margit hídról, valamint kilenc uszályról és számos pontonról. Idén is lesz fényfestés, fény és lézerjáték, drónshow, újdonság azonban, hogy ebben az évben kiterjesztették a tűzijáték látványterét: a Petőfi hídtól egészen a Margit-sziget alsó harmadáig egy öt kilométeres szakaszon lehet majd élvezni a látványt, amely minden helyszínről nagyjából azonos lesz - mondta el az ügyvezető.
Az idei művészeti koncepciót Iványi Árpád és Réti Barnabás, a látványtervet Seres Anikó készítette, a zenei aláfestést pedig Elek Norbert komponálta népdalokra. Az előadás hét felvonásból áll, amelyeket mesés történelmi hangjáték köt össze - számolt be róla Tóth Ferenc.

Érdekes volt ez a cikk? Ha igen, iratkozz fel, hogy ne maradj le a többiről se!
További cikkek
A Bakony délnyugati szárnyán barangolva sok csodát láthat az ember. Főleg akkor, ha a Tapolcai-medencét és a szeles Kisalföldet összetapasztó kicsiny völgybe is ellátogat. Itt található a történelem visszhangjait visszaverő Sümeg, ahová érdemes több napra tervezni a kirándulást. A kiadós vártúra, a lovagi torna, az étteremlátogatás és a csipetnyi wellness mellé a környék látnivalóit is összegyűjtöttük. Nézd meg, milyen programokat nem hagyhatsz ki, ha a Balatonhoz közeli Sümegre utazol!
Évente csak néhány hét jut a pihenésre, így a nyaralás során mindannyian egy kényelmes, barátságos helyre vágyunk, ahol kikapcsolódhatunk és feltöltődhetünk. Magyarország vendégházai kiváló lehetőséget kínálnak erre, egyedi élményekkel és pihentető környezettel; az alábbiakban néhány különleges apartmant mutatunk be, melyek garantálják a felhőtlen nyaralást, akár családdal, barátokkal vagy párban tervezzük az utazást.
Előző
Következő
Kapcsolódó
Ajánlott cikkek
Különleges budapesti tematikus vendéglátóhelyek: Harry Potter varázsvilágától a dzsungel mélyéig
2022.03.17 | 7 perc | Gasztronómia
Legyetek megrögzött Harry Potter-rajongók, utazásra ácsingózó kalandorok vagy vérbeli Amerika-fanok, a következő úti tippjeinknek ti sem tudtok majd ellenállni! Ezúttal ugyanis Budapest legkülönlegesebb tematikus éttermeit és kávézóit gyűjtöttük csokorba.
Természetjárók bakancslistája: 13 varázslatos kirándulóhely Budapesten és környékén
Budapesten és a közvetlen közelében számos izgalmas kirándulóhely található, melyek könnyen megközelíthetők akár autóval, akár tömegközlekedéssel. A fővárosból egy órán belül változatos természeti kincsek, kilátók és vadregényes szurdokok várják a túrázókat. Akár egy könnyed sétára, akár egy komolyabb kirándulásra vágyunk, Budapest környéke bőven tartogat felfedeznivalót. Biztosak vagyunk abban, hogy tudunk neked is újat mutatni ebben a cikkben!
Lenyűgöző kirándulóhelyek Budapest környékén
Rövid, maximum 1 óra utazás után a nyüzsgést magunk mögött hagyva elképesztő túraútvonalakat és látnivalókat találunk Budapest környékén, melyek ideális programot biztosítanak minden évszakban.
Csónakázz egy város alatt vagy a hegyek ölelésében! − különleges tavak romantikus csónakázáshoz
Ismered azt a hazai tavat, amit a hegyek közé szorítottak be, és egy mesés Palotaszálló magasodik a partján? Vagy azt a misztikus barlangot, ahol derengő fényben csónakázhatsz az év bármely szakaszában a föld gyomrában? Ha nem, akkor elérkezett az idő, hogy behozd a lemaradást, mert Magyarország különleges tavai csak arra várnak, hogy felkeresd őket! Csónakázásra fel!
Tavaszi programkavalkád
2025.02.21 | 9 perc | Hétvégi kimozduláshoz | Események
Ahogy közeleg a jó idő, egyre inkább vágyódunk ki a szabadba, ez még inkább igaz, ha szuper programok közül válogathatunk. Induljon neked is eseménydúsan a 2025-ös szezon, elhoztuk az idei tavasz legjobban várt programkínálatát.