Jó 2013. novemberben, gyerekekkel járt ittÉrtékelt: 2013. december 19.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Minden évben halottak napját megelőzően a Budaörsi temetőből hazafelé jövet (immár 3 éve) mindig itt ebédelünk ez már olyan megszokás - rítus. Kellemes hely a „felszolgálónk” vicces és kedves volt. A választék nagy és miközben az ételeinket várjuk az őseink képeit (persze rajzolt formábban) plusz az uralkodásuk kezdete és vége időpontjait eleveníthetjük fel,ezzel is frissítve történelmi ismereteinket.A leves a főétel a kiszolgálás immáron 3 éve ugyan olyan: Nagyon jó, remélem ilyen is marad.
Több alkalommal jártunk itt. Voltak itt családi rendezvények is. Minden alkalommal éreztük, hogy fontos a vendég. Udvarias kiszolgálás, finom ételek, bőséges adagok. Mindenki tud magának választani, a húsimádó is, a vegán is. "Fájndájning" egyéneknek nem javasolt, mert itt enni lehet, nem...
Az ételek nagyon finomak és bőségesek voktak. A kiszolgálás udvarias és odafigyelő volt. Nagyon barátságos és hangulatos egy hely. Az árakkal nagyon meg voltam elégedve.
Kissé távolról mentünk Budaörsre, egy korábban jó emlékeket hagyó éttermet akartunk felkeresni. ( Az zárva volt.) Így interneten keresgéltünk és találtuk meg ezt a helyet. Azt kell mondanom nagyon sikeres választás volt. Kellemes hangulat, gyors és udvarias kiszolgálás, kimondottan jó ételek és...