Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

AZ ÉPÜLET ÉS A ZENE CSODÁJA

Zeneakadémia BudapestZeneakadémia Budapest a térképen

Kihagyhatatlan 2024. januárban, a párjával járt ittÉrtékelt: 2024. január 14.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Hajdanán évekig volt bérletem a Zeneakadémiára egy barátnőmmel, aztán az életünk változott, zsúfoltabb lett, így mostanára évtizedek is elteltek, hogy nem jártam ott. Közben a Liszt Ferenc tér és a Király utca sarkán álló reprezentatív épületet mintegy 10 évvel ezelőtt felújították, újranyitották, kíváncsi voltam hát a megújult koncertközpontra.
Most hogy már vidéken élek, a helyi értékekre is figyelek: így a múlt héten az egyre jobb színvonalú Szolnoki Szimfonikusok koncertjére mentünk fel Pestre a Zeneakadémiára, ahol Bécsi klasszikus mesterművek címmel állt programon a hangversenyük, amelyet török vendégkarmesterrel és távol-keleti származású vendégszólistákkal adtak elő. Hihetetlen sikerrel. Percekig tartó vastapssal köszönte meg a közönség az élményt, ráadásokat is kikövetelve.
A Zeneakadémia Liszt Ferenc tér és Király utca sarkán álló impozáns épülete az 1900-as évek legkezdetén, 1903/1904 és 1907 között fiatal tervezők elképzelései alapján épült a kiegyezés utáni boldog békeidő, az ország, a főváros felívelésének korszakában.
A szecessziós épület mind egységes művészi hatásában, mind nagyságában új, eredeti és jelentős alkotás volt. írják szakmai értékelők. Másutt mégis sajátos stílusmixtúraként értékelik, mivel külső megjelenésében a Lechner Ödön (legismertebb műve talán az Iparművészeti Múzeum épülete) hatását tükröző szecessziós elemek mellett hagyományosabb, az akkoriban éppen a divatból kikopó historizmus egyes elemeit is alkalmazták, sőt idegen kultúrák hatásai is fellelhetők.
A belső terek ornamentikája, bár merít antik és reneszánsz előképekből is, alapvetően az osztrák szecesszió hatását mutatja. Az előterek vaskos oszlopai, súlyos díszítő elemei azonban engem inkább a későbbi birodalmi szecesszióra emlékeztetnek, ezért idegenek tőlem. Nekem az itteni előterek nehézkes, birodalmiba hajló szecessziója tehát továbbra sem kedvencem, nem úgy, mint a dús díszítettség ellenére is könnyed eleganciájú pompás nagyterem. Azt imádom!
Hogy a mintegy évtizeddel ezelőtti, több mint 13 milliárd forintból elvégzett felújítás milyen részeit és milyen mértékben érintette a Zeneakadémia méltóságteljes épületének, azt nem tudom, de a munka kitüntető európai díjat kapott.
Kipróbáltuk természetesen az új kialakítású földszinti büfét is, és igencsak meglepődtünk belépve oda: az épület egyetlen stílusához sem illő, ultramodern és arányaiban is a többitől eltérő helyiségben lehet kávézni, pezsgőzni. De a kínálat és a kiszolgálás rendben.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Fényképek (18)
Zeneakadémia Budapest - EgyébZeneakadémia Budapest - EgyébZeneakadémia Budapest - EgyébZeneakadémia Budapest - EgyébZeneakadémia Budapest - EgyébZeneakadémia Budapest - EgyébZeneakadémia Budapest - EgyébZeneakadémia Budapest - EgyébZeneakadémia Budapest - EgyébZeneakadémia Budapest - EgyébZeneakadémia Budapest - EgyébZeneakadémia Budapest - EgyébZeneakadémia Budapest - EgyébZeneakadémia Budapest - EgyébZeneakadémia Budapest - EgyébZeneakadémia Budapest - EgyébZeneakadémia Budapest - EgyébZeneakadémia Budapest - Egyéb

Zeneakadémia további értékelései

2024.04.14egyedül
Kihagyhatatlan
A hazai hangversenyélet egyik legjelentősebb helyszíne, ahogy nagyon helyesen írja a wikipedia. Az 1904-1907 között épült csodás szecessziós épület a VI. kerületben, a Liszt Ferenc téren található, a Zeneakadémia is a művész-zseni nevét viseli, aki a Zeneakadémia első elnöke volt (ami nem eben az...
2023.01.05a párjával
Kihagyhatatlan
2022 karácsonya előtt jártam először a Zeneakadémián a Magyar Rádió Gyermekkórusának karácsonyi hangversenyén, ami a Nagyteremben került megrendezésre. Elképesztően gyönyörű a terem, a hatalmas orgona megvilágítása fantasztikus és nem utolsó sorban az akusztika, hangzás is tökéletes. Egészen...
Népszerű szállások a környéken
Hotel Szieszta Sopron - Senior csomag fürdőbelépővel
Senior csomag fürdőbelépővel
2024.12.23-ig
Hotel Szieszta Sopron
89.100 Ft / 2 fő / 3 éj-től félpanzióval
Hotel Helikon Keszthely - Ikonikus feltöltődés a Helikonban
Ikonikus feltöltődés a Helikonban
2024.07.01-ig
Hotel Helikon Keszthely
93.500 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval
Hotel Laroba Alsóörs - Szilveszter
Szilveszter
12.29-01.01.
Hotel Laroba Alsóörs
260.000 Ft / 2 fő / 3 éj-től félpanzióval