Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Turistacsalogató magyaros vendéglő

Alföldi Vendéglő BudapestAlföldi Vendéglő Budapest a térképen

2015. júniusban, egyedül járt ittÉrtékelt: 2015. június 8.
Ajánlom a helyet másoknak is!
A Ferenciek és a Kálvin tér között húzódó Kecskeméti utcán rengeteg vendéglátó egységet találni, nehéz a döntés, hogy melyikbe térjen be az ember.
A Kálvinhoz közelebbi részen hosszú évtizedek óta működik az Alföldi Vendéglő, amely tipikus magyaros ételeivel és hazai tájakat ábrázoló festményekkel elsősorban a külföldi turisták számára lehet vonzó, míg az igen kedvező árú menüválasztékkal a környékbeli egyetemistákat és nyugdíjasokat is sikerrel célozzák meg. Sziklai Ferenc és családja már 1972 óta üzemelteti az éttermet. A belső térben elég sok piros-fehér szőttes terítős asztal fogad, azaz nagyobb csoportok számára is elegendő férőhellyel rendelkeznek, de teraszuk is van a vendéglő előtt.
Egyebekben is tradicionális, kicsit retró hangulatú hely, a pincérek klasszikus fehér ing, fekete nadrág öltözetben vannak, az étlap is ugyanolyan, mint a 80-as években, nejlon tasakba befűzött A4-es egyszerű gépelt lapok műbőr mappában.
A menü ajánlatból a hét minden napján, 11-18 óra között lehet választani. 7 féle leves csészében (450 Ft), 3 féle tartalmas húsos leves (gulyás, bab, ragu) (790 Ft), 10 féle főétel (750 Ft), 3 féle desszert (390 Ft), valamint külön kategóriában a halételek (990 Ft). A menük esetében nem számolnak fel szervizdíjat, ami egyébként 10%.
Az ételek elkészüléséig az asztalra elhelyezett remek Alföldi pogácsát lehet ropogtatni, amely saját recept alapján készül és a hely egyik specialitása.
Paradicsomlevest és vadast választottam zsemlegombóccal. Az ételekre nem kellett sokat várni. A leves erősen menzás hangulatú volt, rizs betéttel. A vadas 1 szelet húst tartalmazott és 1 db gombócot, azaz zóna adagnak mondanám, de így a 2 fogással én jóllaktam, desszertet már nem bírtam enni. A főfogás vizuálisan nem volt megkapó, de ízre a mártás éppen olyan volt, amilyennek lennie kell és pluszban lehetett még tejfölt is kérni. A húst lehetett volna jobban fűszerezni, de az állaga jó volt, átfőtt és nem volt rágós. A zsemlegombóc állaga is megfelelő volt, nem volt kemény, de szétfőtt sem. Azaz összességében egy kiszámítható, meglepetésektől mentes ebédre lehet számítani.
A kiszolgálás kellemes volt, és egyáltalán nem nézték ki a magyar vendégeket, mint sajnos sok hasonló kaliberű helyen.
A mosdó puritán, és szintén retró, szűkös.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:Átlagos
Kiszolgálás:Kiváló
Hangulat:
Ár / érték arány:Kiváló
Tisztaság:Átlagos
Fényképek (14)
Alföldi Vendéglő Budapest - Külső képAlföldi Vendéglő Budapest - Külső képAlföldi Vendéglő Budapest - BelsőAlföldi Vendéglő Budapest - Étlap/itallapAlföldi Vendéglő Budapest - Étel/italAlföldi Vendéglő Budapest - Étel/italAlföldi Vendéglő Budapest - Étel/italAlföldi Vendéglő Budapest - BelsőAlföldi Vendéglő Budapest - BelsőAlföldi Vendéglő Budapest - MosdóAlföldi Vendéglő Budapest - MosdóAlföldi Vendéglő Budapest - Külső képAlföldi Vendéglő Budapest - Külső képAlföldi Vendéglő Budapest - Külső kép

Alföldi Vendéglő további értékelései

2019.01.21barátokkal
Kiváló
Még az ünnepek elött volt szerencsém itt ebédelni harmadmagammal. Én a vendéglöben már voltam, ugyhogy én biztosra mentem...a kollégáknak meglepetés volt! A kiszolgálás kedves és ami nagyon pozitívan érintett, mikor megkértem a kiszolgáló pincérnöt hogy lehetne-e e zenét egy kicsit...
2019.01.02a párjával
Kedvenc éttermünkben nem volt hely, ezért a sok Új Év tiszteletére bezárt étterem mellett nyitva tartó Alföldi Éttermet választottuk. Jó négy évvel ezelőtt az ebéd menüt próbáltuk, most az Új Évi vacsoránkat költöttük itt el. Egy-két éve tulajdonos vagy üzemeltető váltás történt, az új - talán...
2015.10.10barátokkal
Szörnyű
A sarki önkiszolgaloban kulönb kajat kapsz egy töredek azAlföld araibol. Igy lejaratni a Magyar konyhat, borzaszto! Talan be kellene zarni. Ugysem ul vendeg bent. Probaltunkkulföldi vendegeinknek magyaros eteleket rendelni pl.töltött paprikat, de nem volt,a pincer minden aron akarta a...
Népszerű szállások a környéken
Golden Ball Club Hotel Győr - Wellness kikapcsolódás
Wellness kikapcsolódás
2024.12.01-ig
Golden Ball Club Hotel Győr
108.000 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval
Granada Hotel Kecskemét - Granada Élmények
Granada Élmények
2024.12.20-ig
Granada Hotel Kecskemét
89.676 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval
Hotel Kamilla Balmazújváros - Senior nyugdíjas csomag hétközben
Senior nyugdíjas csomag hétközben
2024.06.21-ig
Hotel Kamilla Balmazújváros
137.400 Ft / 2 fő / 3 éj-től félpanzióval