Átlagos 2016. augusztusban, családjával járt ittÉrtékelt: 2016. augusztus 17.
Ajánlom a helyet másoknak is!
A hétvégén a Szerelmemmel és szüleivel ebédeltünk az Aranyhal Étteremben. Párom már korábban is járt itt, és direkt a halételek miatt választotta ezt az éttermet a vasárnapi "családi" ebéd helyszínéül. Nos, lehet, hogy régebben főleg a halételek miatt kapta nevét az étterem, de a jelenleg az étlapon árválkodó 4 féle halétel (a halászlén és az előételként kínált tintahal karikákon kívül) nem győzött meg erről. A felszolgálók kedvesek, de az információ-áramlás kicsit akadozott. A hely tiszta, különösen a kéztörlő-megoldás tetszett (nem papírtörlő vagy meleglevegős verzió, hanem egyesével szépen betekert kis frotír törölközők állnak rendelkezésre, amit használat után a szennyeskosárba kell dobni). Az ételre elég sokat vártunk, pedig nem volt tele a hely (olyan 40 %-os telítettséget láttunk). Az ételek finomak voltak, de semmi extra (a hagymás rostélyos picit rágósra sikerült, de amúgy finom és nagy adag volt). A desszertről nem volt kellően tájékozott a pincérnő, de végül finom és különleges kalocsai rétest ettünk. A kávémra tejszínhabot kértem, de kb 20 perc után tejhabosat kaptam.....ezért már nem mertem szólni, hátha újabb 20 perc lesz, mire a tejszínhez megfejik a tehenet....Összességében kellemes hely, de ha sietsz ne ide ülj be!
Ezt a helyet mar regota ismerem . Az etel mindig nagyon finom es hangulatos a hely. De nem ez az elso hely ahol magyarkent mashogy kezelnek mint a kulfoldieket miert kapunk kevesebb odafigyelest hogy finoman fogalmazzak. Mindig jo borravalot szoktam adni sajnos meg akkor is ha nem kedvesek hogy...
Jó pár éve működő tradicionális vendéglő Zuglóban, Zugló vasúti megálló - felüljárótól még kifelé pár sarkot. A bejárat előtti járdaszakaszon kis teraszuk is üzemel, jó időben. A nem hosszú étlapot havi ajánlat, táblás kínálat egészíti ki. Már jó ideje szerettem volna kipróbálni ezt az éttermet,...
Az ételek finomak voltak, különösen a sült krumpli (kétféle is!)volt meglepően ízletes. A vendéglő erőssége a nem hétköznapi halételek elkészítése és ízléses tálalása. A kiszolgálás udvarias, nem tolakodó. Az étlapon találgató ételek és italok mindegyike választható volt. Kiemelendő a...