Indonézia a föld alatt

Az úgy volt, hogy elmentem egy bánatos gyroszos mellett, nem volt hozzá kedvem. A sarkon volt valami ázsiai ígéret, de az bezárt. Hát majd lődörgök valahol itt a Kolosy téren, aztán csak akad valami... Aztán egyszer csak a radar forogni kezdett a fejemen, hogy hopp, hopp, meg sziréna, álljunk csak meg, itt egy indonéz étterem! Ebben az üzletházban már jártam régen, de akkor valami más volt még itt.. Szóval, szagot fogtam, rajta voltam a csapán, mentem le és egyre lejjebb, az étterem valahol a föld alatt van mélyen, de mit nekem, ha ma már megjártam a Szemlő-hegyi meg a Pál-völgyi barlangot is, és végül rábukkantam az étteremre. Egy régi pince dongaboltozata alá költözött az indonéz gasztronómia, mert nem ismerek sokat a városban. Nagyhangú csevej fogadott lent a helyiek között, valami ismerős társaság lehetett, muszlim nő gyerekekkel, meg valami férj is vele, szintén valami sapkában, aztán bejött egy újabb külsős hölgy is, és az ázsiaiak hamar megtalálták a közös hangot, én kívül rekedtem, a kissé angollal kevert hadaráson. Viszont a srác, aki kiszolgált, egy nagyon kedves, tényleg szimpatikus, magyarul tudó ember volt, akinek a segítségét is kértem, hogy eligazítana az étlapon... meg is tette. Nálunk nem olyan az ebéd struktúrája, mint nálunk, a leves is lehet külön főétel, és nincs ilyen leves, majd második evési sorrend. Ajánlatot kértem, majd ezek után a legjobb levest. Soto Betawi néven ismeri, aki ismeri, nem túl soká érkezett is, nem volt sem sok, sem kevés, éppen egy tál étel. És finom is. Marhahúsos., zöldséges. Kedvvel ettem. Aztán rájöttem, hogy azért kéne még valami... megállapodtunk egy amolyan tavaszi tekercsnek megfelelő formulában, valami leveles tésztába hússzerű töltelék, mártogatási lehetőséggel. Ettől nem voltam elragadtatva. Nem volt semmilyen kiemelkedő íze, de ehető volt. Inkább kicsit unalmasnak találtam. Azt nagyon utáltam, hogy az evőeszköz a tartóból a hegyével áll ki, és mindenki ott fogja meg az utcai koszos kezével... ez így mínusz egy. Kértem valami tipikus, speciális indonéz italt, így a Martabak Telur után Bajigurt ittam, bonyolult elkészítése volt, babrált vele egy darabig a fiú, ez ugyanis kókusztejes gyömbéres kávé, És sokkal jobban ízlett mint az előző fogás, WiFi van a föld alatt, egyéb térerő nincs. Viszont a WiFi kitűnő. talán jobban éreztem volna magam, ha nem lettem volna ebben a hangzavarban annyira kívülálló és magányos. De mindenesetre érdekes, izgalmas hely, a hármas nem azt jelenti, hogy átlagos, mert egyáltalán nem az.