Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Eltűnt a pultból a harcsának nevezett pangáziusz, így már örömmel ettem valamit

Belvárosi Disznótoros BudapestBelvárosi Disznótoros Budapest a térképen

2017. januárban, egyedül járt ittÉrtékelt: 2017. január 9.
Ajánlom a helyet másoknak is!
A Belvárosi disznótoros egy jól kitalált hely. Még akkor is, ha személy szerint rühellem azt amikor állni kell evés közben. Egyáltalában nem szeretek állni, a magasított székeket sem kedvelem, pedig nem vagyok különösebben tériszonyos. 
Viszont az a rendszer, hogy elérhető áron van egy sor készétel, továbbá frissen megsütnek mindenféle pácolt húst, az igen jó. A dizájn meg remek. Korábban pangasiust láttam a pultban harcsaként ezt szerencsére bevették, így kihangsúlyozhatom a jót, mert azt sokkal jobban szeretem, mint bírálni, távol áll tőlem a kekeckedés, a hibakeresés.
A minap a Károlyi utcai egységbe betérve valami olyat kellet kérnem, ami gyorsan megehető és készen van, mert bármikor érkezhetett a hívás, hogy ugranom kell az autóba és ellátni az önként vállalt taxiszolgálatot. Egy sütőtökkrém-levesre esett a választásom. Tejszínmentes élvezhető leves volt. Értékeltem, hogy van az asztalon bors-, chili- és só-őrlő ezeket használatba is vettem. 400 ft-ért érthető, hogy nem locsolják meg a levest tökmagolajjal. Tökmagot viszont szórtak bele.
Jó élmény volt a Belvárosi disznótoros, ha le is lehetne ülni, biztos elfordulnák még itt.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:
Kiszolgálás:
Hangulat:
Ár / érték arány:
Tisztaság:
Fényképek (5)
Belvárosi Disznótoros Budapest - Étel/italBelvárosi Disznótoros Budapest - BelsőBelvárosi Disznótoros Budapest - BelsőBelvárosi Disznótoros Budapest - EgyébBelvárosi Disznótoros Budapest - Külső kép

Belvárosi Disznótoros további értékelései

2022.06.08barátokkal
Kiváló
Szívből ajánlom ezt a szuper kis helyet minden olyan Nőnek és Férfinek, aki szereti a pocakját de a pénztárcáját is. Mindig teljesen friss minden, pillanatok alatt ott előttünk készítik el az ételeket az ízvilága pedig minden egyes fajta húsnak csodálatos. ( Bőven van választék) A munkámból...
2020.05.10a párjával
Átlagos
Sokat jártunk ide vásárolni, értékelést is írtam már, az új értékelés indoka a járványhelyzet miatti változások és a személyzet kicserélődése. Utóbbi sajnos negatív hatással járt, barátságtalan, tudálékos új emberek váltották a régi kedves személyzetet. Bemenni a látványpultig sem lehet, a kinti...
2019.07.05egyedül
Kiváló
Ebben a nagy melegben csak egy kis adag sült krumplira vágytam. Nos, itt meg is kaptam, méghozzá igen kiváló minőségben, mindössze 250 Ft-ért. Ha már bementem, azért szétnéztem. Jól tettem, mert egy igen csodás lecsóval tértem haza. A kiszolgálás (fiatal lányok) kifejezetten udvarias, sőt,...
Népszerű szállások a környéken
Komló Hotel Gyula - Szállás reggelivel és vacsorával, Várfürdő belépővel
Szállás reggelivel és vacsorával, Várfürdő belépővel
2024.12.23-ig
Komló Hotel Gyula
70.852 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval
Szalajka Fogadó Szilvásvárad - Nem csak a 20 éveseké a világ
Nem csak a 20 éveseké a világ
2024.12.20-ig
Szalajka Fogadó Szilvásvárad
59.600 Ft / 2 fő / 2 éj-től büféreggelivel
Hotel Nagyerdő Debrecen - Debreceni ízelítő
Debreceni ízelítő
2024.08.31-ig
Hotel Nagyerdő Debrecen
70.000 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval