Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Remek hely, visszavágyom

Bereg Bar & Cafe BudapestBereg Bar & Cafe Budapest a térképen

Kiváló 2017. januárban, egyedül járt ittÉrtékelt: 2017. január 9.
Ajánlom a helyet másoknak is!
A Bereg nagyon kellemes élményem volt. Zárás előtt fél órával tértem be. Kellemesen elbeszélgettünk a tulajjal, aki tartotta a frontot, mert a személyzet már elment, így aztán ételt nem rendelhettem pedig lett volna pár tétel, amit szívesen megkóstoltam volna. (Pl libamájpástétom pirítóssal, 850-ért, érdekes, hogy a tepertőkrém és a padlizsánkrém is ugyanennyibe kerül. Van déli menüjük is, azt sem lenne rossz kipróbálni.)
Megtudtam a tulajtól, hogy a név nem fantázianév, hogy a beregi tájra épül itt majdnem minden. Van beregi pálinkájuk és lekvárjaik.
Jómagam egy „Nyilván Ipát” ittam a Balkezes nevű gerillától, ami ezúttal is hozta a pazar formáját, szó nem érheti a ház elejét. Az árával is meg voltam békülve, 950 ft volt, ami nem kevés, de ez a sör szaküzletben is 700-800 ft, márpedig a kommersz sörökön jóval több haszna van a kocsmáknak. Szívesen visszamennék ide enni is. Annál is inkább, hogy a beltér is megnyerő, hangulatos.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:
Kiszolgálás:Kiváló
Hangulat:
Ár / érték arány:
Tisztaság:
Fényképek (12)
Bereg Bar & Cafe Budapest - EgyébBereg Bar & Cafe Budapest - Étlap/itallapBereg Bar & Cafe Budapest - Külső képBereg Bar & Cafe Budapest - Étlap/itallapBereg Bar & Cafe Budapest - Étel/italBereg Bar & Cafe Budapest - BelsőBereg Bar & Cafe Budapest - Étlap/itallapBereg Bar & Cafe Budapest - Étlap/itallapBereg Bar & Cafe Budapest - Külső képBereg Bar & Cafe Budapest - Külső képBereg Bar & Cafe Budapest - Külső képBereg Bar & Cafe Budapest - Külső kép

Bereg Bar & Cafe további értékelései

2023.10.06barátokkal
Kiváló
Ide szívesen visszatérek bármikor, és ugyancsak jó szívvel ajánlom a barátoknak, ismerősöknek is, akik esetleg még nem jártak itt. A Hattyú-ház belső udvarában található a Bereg, a bejárat a Batthyány utca felől történik. Az asztalok az udvarban a fák által övezett árnyas zöld területen...
2019.01.31barátokkal
Kiváló
Ma volt szerencsém a Jurányi Inkubátorból színház után kisétálva jó társasággal betévedni ide, és sima ötös! Hátulról mentünk be a helyre, bizarr neve van és izgalmas kis girbegurba utacska vezet el a lényeghez. Közben érintettük a kerti sátrat is, az van a fotón, de néptelen volt, nem volt késő...
2017.04.07barátokkal
Kiváló
Nagyon szívmelengető hely. Már eleve plusz ponttal indítanak azzal, hogy egyik kedvenc budai épületemben, a Hattyú Házban találhatóak, így a Bereg-nek köszönhetően a hátsó oldalát és az üde zöld kertet is láthattuk. A bejárat a Batthyány utca felől nyílik. Tomi és Attila, a tulajdonosok célja a...
Népszerű szállások a környéken
Ambient Hotel Sikonda - Előrefizetési kedvezmény félpanzióval
Előrefizetési kedvezmény félpanzióval
2024.12.20-ig
Ambient Hotel Sikonda
89.280 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval
Gotthard Hotel Szentgotthárd - Senior 55+
Senior 55+
2024.12.23-ig
Gotthard Hotel Szentgotthárd
42.120 Ft / 2 fő / éj-től félpanzióval
Patak Park Hotel Visegrád - Napi ár félpanzióval
Napi ár félpanzióval
2025.02.01-ig
Patak Park Hotel Visegrád
26.320 Ft / 2 fő / éj-től félpanzióval