Al-Wang

Agapanthus kolléga hozta meg a kedvemet, ma ellátogattam ide, és úgy rémlik, korábban nem nagyon jártam itt, ami elég különös... de legalább most! Hát úgy tűnik, tőlem is hármas néz ki ezért a helyért, még akkor is, ha az ételkínálat valóban eltérő, nívósabb más kínai éttermekéhez képest. Valahogy van az egész helynek egy lepattantsága. Fura, hogy az idegenforgalmi főútvonalon egy elhanyagoltnak látszó étterem prosperál, de láthatóan tartja magát. Rajtam kívül egy-egy vendég elszórtan, egy lent, egy fent, az emeleten. Felmásztam én is kezet mosni a mosdóba. Pukkant, lelakott itt minden. A mosdóban brutál hugyszag van, nem bent a WC-ben, hanem már előtérben, a közös kézmosóban. Leültem a falhoz illesztett padra lent, teljesen kikopott belőle minden tömítés, belekoppantam a maradék fába. Fent mintha romkocsma lenne a plafon, de van-e olyan fogalom, hogy romkínai étterem? Az étlap szép, képes, színes, változatos, sokrétű... Itallap külön egy árva A/4 es lap. Választottam édes-savanyú levest, kis adagot, majd kértem - úgy rémlik - szójabab tésztás gombás fogást rákkal. A rák néha 2-300 forinttal megemeli az étel árát, itt legalább ezer vagy ezerötszázzal emelte, a fene belemet... nem egészen úgy nézett ki, mint a szép képen, nem egészen volt olyan finom sem. Öt darab picurka rákocska volt a szélén. Itt most 8700 forintért ebédeltem egy kisadag levest és egy másodikat, egy romkínai étteremben, felületes kiszolgálás mellett, amikor inni akartam, hiába pattogtam, nem jött oda senki, odamentem a pulthoz és emelt hangon kérdeztem, hogy hogyan kérhetnék itt inni valamit, egymásra néztek, hogy na, mi van, mondtam, hogy egy olyan mangós levet kérek, egyik benyúlt, kivette a hűtőből és csak úgy a markomba nyomta a flakont. Se pohár, semmi. Vidd a helyedre, szolgáld ki magad. Viszont a szervízdíj benne volt a számlában... Hát én a Wang mester konyháit imádtam, a budait is, meg a pestit is, nagy ötöst kaptak, de ez a hely egy hármas. Nem több.