Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Finom süti

Briós Kávézó BudapestBriós Kávézó Budapest a térképen

2017. májusban, egyedül járt ittÉrtékelt: 2017. május 16.
Ajánlom a helyet másoknak is!
A csaknem 3 évvel ezelőtti nem túl pozitív véleményemet időszerűnek éreztem felülvizsgálni, megerősíteni vagy akár cáfolni az friss tapasztalatok alapján. A Briós évek óta működő, de még mindig trendi és közkedvelt bisztró-kávézó az Újlipótváros verőerének számító Pozsonyi úton. Itt, a Jászai térhez közelebbi szakaszon gyakorlatilag egymást érik a különböző vendéglátó egységek. A Briós gyerekbarát helynek számít, s valóban, több szempontból az. Az étlapon gyerekmenü és "babás" ételek, a mosdóban lehajtható pelenkázó, a fenti szinten játszósarok. Ugyanakkor több anyuka panaszkodott arról, hogy nem engedték bevinni a kisgyerekének szánt bébiételt, 1-2 szem gyümölcsöt, miközben ő természetesen helyben fogyasztott. Az árak meglehetősen magasak, bőven az átlagos és az indokolt felett. Példaképp az omlettek 1550 Ft-ba kerülnek, a melegszendvicsek 990-1840 Ft között, a saláták 2000 Ft körül és valamivel felette. Ez nem egy fine dining hely, csak egy bisztró, bár abból kellemes, barátságos. Az a fajta, ahol szívesen eltölt az ember akár hosszabb időt is. A limonádékat különösen drágállottam (0,5 l 950 Ft-ért).
A pultban 8 féle süteményt láttam, újhullámos modern fazonú tortácskák, egyik izgalmasabb, mint a másik. Ezek közül a választottam egy egészen barátságos árút, gyümölcsös csokimousse névre hallgatott 590 Ft-ért.
A kiszolgálás nem különösképpen kedves, nem egyértelmű, hogy a pultnál kell rendelni, vagy az asztaloknál veszik fel a rendelést, illetve a fizetés is döcögős. Az a tapasztalat, ha valaki szeretne valamit, akkor oda kell menni a pulthoz, és intézkedni. Ez nem a vendéglátás magasiskolája.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:
Kiszolgálás:Átlagos
Hangulat:Kiváló
Ár / érték arány:Átlagos
Tisztaság:
Fényképek (24)
Briós Kávézó Budapest - Külső képBriós Kávézó Budapest - Étel/italBriós Kávézó Budapest - BelsőBriós Kávézó Budapest - MosdóBriós Kávézó Budapest - BelsőBriós Kávézó Budapest - Étel/italBriós Kávézó Budapest - Étlap/itallapBriós Kávézó Budapest - Étlap/itallapBriós Kávézó Budapest - BelsőBriós Kávézó Budapest - BelsőBriós Kávézó Budapest - Étlap/itallapBriós Kávézó Budapest - Étlap/itallapBriós Kávézó Budapest - Étlap/itallapBriós Kávézó Budapest - Étlap/itallapBriós Kávézó Budapest - BelsőBriós Kávézó Budapest - EgyébBriós Kávézó Budapest - Étel/italBriós Kávézó Budapest - Külső képBriós Kávézó Budapest - BelsőBriós Kávézó Budapest - Külső képBriós Kávézó Budapest - Étel/italBriós Kávézó Budapest - BelsőBriós Kávézó Budapest - Külső képBriós Kávézó Budapest - Egyéb

Briós Kávézó további értékelései

2019.03.12gyerekekkel
Kiváló
A Briós remek színvonalas hely, bár őszintén szólva el is feledtem, hogy jártam már itt. Könnyen lehet, hogy tulaj és választékcsere volt, vagy egyszerűen fejlődtek. Tény, hogy most jobb formáját mutatta a hely, mint 4 éve. Jellemző, hogy az egyik legjobb gasztroblog mindenesével futottam össze...
2016.09.01egyedül
Rendkívül barátságos környezetben lévő hangulatos hely.Az ételek minősége az elmúlt években rengeteget romlott,szépen feldíszített cicomázott, de ízük jó indulattal is átlagosnak mondható,az árak budapesti viszonylatban is magasnak mondhatók.Kávé jó minőségű,ára átlagos. Az étterem már kora...
2016.01.13a párjával
A Briós egyike a Pozsonyi út megannyi jó-közepes egységének. Véletlenszerűen leltünk rá, a La Mimosaból igyekeztünk a Szent István körúti postára, mondtam a páromnak, hogy ide azért még jó lenne betérni. Ő már nem volt éhes, de én rendeltem egy süteményt (málnás túrótortát), ami korrekt volt,...
Népszerű szállások a környéken
Kastélyhotel Sasvár Parádsasvár - Kastélyélmények 3 éjszakától kedvezménnyel
Kastélyélmények 3 éjszakától kedvezménnyel
2025.01.05-ig
Kastélyhotel Sasvár Parádsasvár
132.816 Ft / 2 fő / 3 éj-től félpanzióval
Fodor Hotel Gyula - Napi árak félpanziós ellátással
Napi árak félpanziós ellátással
2024.12.20-ig
Fodor Hotel Gyula
32.800 Ft / 2 fő / éj-től félpanzióval
Hunguest Bük Bük, Bükfürdő - Senior ajánlat félpanzióval
Senior ajánlat félpanzióval
04.01-05.29.
Hunguest Bük Bük, Bükfürdő
157.920 Ft / 2 fő / 3 éj-től félpanzióval