Egy este a székelyeknél

Nézem, hogy ZigZag, a hiteles, úgy kezdte, hogy meglepték a székelyek. Nos, engem is, alaposan! Így, evés után, talán azt mondhatnám, hogy egy kicsit visszahozták az elveszett hitemet, amit beléjük vetettem, és azt hittem, hogy már örökre el is veszítettem. Különös érzületi viharok ez a határon túliakkal 30 évvel ezelőtt a szívemet, véremet odaadtam volna értük, zokogtam örömömben, amikor felszabadultak a szocialista rendszer igája alól, és nem győztem tömött, segélyekkel, adományokkal megpakolt autókkal ki-be rohangászni Erdélyből, nem volt olyan, amit kértek és ne adtam volna szívesen. Viszont kb. 10 éve csak szidnak, gyaláznak, átkoznak minket ugyanazok, akinek akkor mindenünket odaadtuk. Ez egy ilyen történet. A Csíki sör vs. Heineken átpolitizálódott cirkusz és nemzeti üldözési mánia még gyomorforgatóbb volt, viszolyogtam is a Csíki sörtől rendesen, bár régebben számolatlan Ciuct, Ursust vagy Bergenbiert ittam meg odajártamban. Talán már lecsengőben vannak ezek az emberi kapcsolatokat megrontó szélsőségek. Ma, éppen az ittjartam ajánlásai alapján betértünk a budai étterembe, és üde meglepetés fogadott! A József körúti Csikiből egyszer azért jöttem el, mert ott ültem húsz percig egy üres teremben, anélkül, hogy bárki hozzám szólt volna. Itt hárman, ismétlem, hárman köszöntek, amikor beléptünk! Egy székely jelmezes lány, egy teltebb, rövidhajú és egy magasabb férfi. Pislogni is elfelejtettem! Csak hálásan bólogattam köszöngettem én is. Asztalhoz vezettek, egyetlen satupadból készült asztalt láttam, naná, hogy ezt választottam. A már korábban mások által leírt újságszerű étlap nagyon jó, szerethető, szórakoztató is. Csorbalevest ettem már eleget, most szűzpityókás levest kértem, mert ahhoz még nem volt szerencsém. Másodiknak meg a havasi ruca, bár, az ördög tudja milyen az a havasi ruca nejem meg magyarosan töltöttpaprikázott. Kis cukiság az evés előtt welcome-falatkaként vagy drinkként felszolgát Csíki chips, meg a szűretlen Csíki sör pohárban. Ekkor már meg volt alapozva a hangulatom, szóval, vettem a bátorságot és X-edszer megkóstoltam a Csíki sört, és most egészen ihatónak találtam. Hogy mit tesz az érzelmi tényező a leves nagyon finom volt, turkálás, gondolkodás nélkül ettem és élveztem, csak aztán belenéztem és láttam, hogy semmi, de semmi, egy kisdarab krumpli sincs benne, csupa sárga- és fehérrépa. Ezt nem értettem, de nyilván attól szűz, hogy nincs. Mondtam is a lánynak, aki nagyon csodálkozott. mert szerinte kellett volna, hogy legyen benne krumpli. Hát nem volt. De megbocsájtottam. Én ettem nyilván rosszul. A kacsacomb nem volt egy nagy adag, szépen volt tálalva, és nagyszerűen volt elkészítve. A röszti viszont tényleg közönséges mirelit. A párolt káposztának fura volt az íze, de mikor megtudtam, hogy ez a sörben pácolástól lehet, meg a sok köménytől, akkor már jobban is ízlett. Az a rövid hajú lány, aki ott törődött velünk, önmagában 3 pontot tett hozzá az étkezéshez. A felszolgálása, a vendéggel való törődése ötös+ötös. Még egy plusz pohár szűretlennel akart kiengesztelni, én meg hagytam magam. Aztán rábeszélni is hagytam magam még egy desszertre, málnás-fehércsokis, és azzal is nagyon boldog voltam. Aztán a végén fizettem, de az nem akkora boldogság. Nézzük csak ettem egy kisadag levest. Kis adag, csészében. Ettem egy kacsacombot (ez itt 6790 forint, máshol a libamáj ennyi), töltött paprika 2900-ért egyáltalán nem sok, csokis-málnás tortácska 1690-ért szintén nem sok, sőt! A sör az végig ingyen volt, amit ittam. Szervízdíj van, 12%, és a végén fizettem ezért a látszólag kevés dologért 15000 forintot, azaz annál többet. Ez így soknak tűnik. De a hely sem közönséges, az átlagos éttermek színvonalát messze veri, a kifejezetten jobbak közül való. De nem bántam meg semmit, nagyon jó volt az ajánlás, kifejezetten jól éreztük magunkat, minőségi ételt ettünk, és megint egy kicsit szerethetem a székelyeket.