Átlagos
2026. novemberben, egyedül járt ittÉrtékelt: 2026. november 2.Az ittjártam.hu alapján választottam ezt a helyet.
Nem ajánlom a helyet másoknak!
Nem éreztem magam egész embernek, amíg ebbe a kis japán gyorsbüfébe el nem mentem, mert össze-vissza mászkál, eszik az ember, és ilyen régóta üzemelő boltokat meg csak úgy kihagy. Ezért ritkítom a fehér foltjaimat, most ezt a tátongó lyukat tömtem be. Látom ám, hogy már 2018-ban is itt működött, ezek szerint kiállja az idők próbáját. Megnéztem a neten a kínálatukat, ennek alapján már volt is valami elképzelésem, az Üllői út elején lévő boltba lépve két vendéget láttam, éppen végeztek a falatozással, én is beszálltam a helyben evők táborába. A japán srác nem nagyon beszél magyarul, de nem is magyarul beszélgetni jöttem, hanem enni. Tudtam, hogy egyféle leves van, egy miso, azt kértem, kicsit, meg másodiknak a faliképekről a Gyu-Dont választottam, ez egy marhahús rizzsel. Előre kell fizetni, ez az előre adott vagy nem adott borravaló kínos kérdését is felveti, mert minek alapján? Gyorsétterem, hát mindkettőt egyszerre kaptam meg kis tálcán. Így néz ki. Leves egy papírpohárban, feledhető, a második fogás közepes minőség, semmiféle kiugró egzotikus élmény nem okoz. A ragacsos rizs könnyen ehető evőpálcikákkal. Hárman dolgoznak most a boltban, két japán srác és egy japán lány, a lányka közben átöltözött és távozott, de nem is indokolta a hiányzó vendégsereg a maradását. Nem akartam, az itt trendi hibába esni, hogy majd két év múlva nyáron értékelem a helyet, ezért siettem még ma leírni a mai ebédemet.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:![]()
Kiszolgálás:![]()
Hangulat:![]()
Ár / érték arány:![]()
Tisztaság:![]()
Don Doko Don Japán Bistro további értékelései
2018.08.12egyedül
Átlagos
![]()
A japán konyhát igen kedvelem, ami nemcsak a sushiban merül ki, sőt, ha van megfelelő választék, inkább mást próbálok ki, vagy mást is, mint a sushikat. A Don Doko Don japán street foodként pozicionálja magát a Kálvin téren, és a magyar közönség egyelőre ezt vegyes érdeklődéssel, kissé...
Népszerű szállások a környéken
69.210 Ft / 2 fő / 2 éjtől választható ellátással
65.366 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Martfű Hotel Thermal SPA Martf?
89.990 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval