(Segítettünk volna az egy szem pincérnek. ) A négy tányér elfért az asztalon, de a sörösüvegekkel és -poharakkal már tele is lett. Nem volt ugyanis semmilyen csapolt sör, így az üvegesek közül választhattunk. A pincér is gondban volt, mikor kihozta a négyszemélyes tálat, tanácstalanul álldogált egy darabig. Gyorsan kiöntöttük a poharakba a söröket, az üvegeket átpakoltuk egy üres asztalra, csináltunk egy kis helyet. A tál guszta volt, tetején a szalmasárga hagymakarikákkal és a gombócokkal. Eltelt pár pillanat, mire észrevettük, hogy a csirkeszárnyak nem ok nélkül vannak ezek alá dugva, ugyanis jóformán szénné volt égetve mindegyik. Szóltunk a pincérnek, hogy ez ehetetlen, nem fogadjuk el. A séf nem ért rá kijönni, de azt üzente, direkt égette el, mert a vendégek általában így szeretik. Hát, mi nem. Sok helyen ettünk már, és otthon is gyakran készítjük, tudjuk, hogy milyennek kell lennie. Megjegyzem, hogy a bisztró is egy gusztusos, kellő mértékig sütött hús képével reklámozza az ajánlatát, nem értem, miért, ha szerintük az égett az igazi. Míg ott voltunk, nem jött több vendég, nyilván ezért ért rá a szakács a pincérrel csevegni (hallottuk az ételre várva), és nem figyelt a gyorsan sülő csirkeszárnyra. Nem baj, előfordul ez a legjobb házban is. Szerencsére az alapanyag nem drága, lehetett volna korrigálni. De legalább a reklamáció után, egy bocsánatkérés kíséretében. Mint az elején említettem, a párommal vendégek voltunk, ha én vagyok a „házigazda”, biztosan beírtam volna a panaszkönyvbe, nem hagytam volna ennyiben a dolgot. Most is hirdetnek többféle bónuszt, különleges hamburgert, hot-dogot, BBQ oldalast. Csuda tudja, ezeket hogy szeretik a vendégek a szakács szerint. Inkább nem próbálom ki, és másoknak sem ajánlom. És nem az elégetett csirkeszárny, hanem a hozzáállás miatt.
