Miért kell a tökéletest valamivel mindig elrontani?

Két évvel ezelőtt nagyon mérgesen távoztam innen, és negatív kritikával lehúztam ezt a vendéglőt. Most is ide vezetett a sorsunk és sokkal nagyobb szerencsénk volt:
A szalontüdő tökéletes,
a burgonyapüré selymes, krémes állagú,
a külön rendelt lyoni hagyma előírásos,
a kovászos uborka finom ízű és ropogós... De most jön a baki:
A rántott sertésmáj két szeletes volt egy kicsi és egy négyszer akkora nagy. A kicsivel kezdtem, finom ropogós panírban tökéletesre sütött szeletke volt, krémes állagú, de egyáltalán nem véres, vagy rózsaszínű belsővel. Aki így tud májat sütni, az egy zseni. Sajnos a másik, a sokkal nagyobb szelet viszont ehetetlen keményre sült, a közismert "cipőtalp"!!! Gondolom ugyanaz a szakács sütötte, hát talán mégsem zseni.
Ezután következett egy angyaloknak való túrógombóc, laza, citromhéjas, elegendő tejföllel és morzsával, ez megint maga a tökély...
A rendelt almafröccs ezúttal tökéletes volt, a korsó csapvíz meleg, rakhattak volna egy kis jeget és egy szelet citromkarikát, ahogy a jobb helyeken teszik.
A felszolgálás nem rossz, csak nincsenek felkészülve az őszinte válaszra... A tányérokat leszedő hölgy megkérdezte, hogy hogy ízlett? Amikor említettem a cipőtalpat kicsit meghökkent, de nem kommentálta. A számlán persze semmi jóváírás nem volt, pedig a tányéron a második szelet fele ott is maradt.