Fagylalt az élet zord ege alatt

Szoktak ilyenkor fagylaltot enni az emberek? Hideg van, szemerkél néha az eső, csupa árnyék a világ. gondolkodtam tegnap, Bartók Béla háza felől jövet. Szoktak hát, én most szokni fogok. Így lett ebből Fragola a Pasaréten. Bent alig voltak az üzletben, nincs sor, nagyon helyes, kedves lány van a pultban, mondom, hogy itt ülök le, helyben, és legalább három gombócot képzelek. Hát az nem úgy van, mert itt nem gombócra mérik és adják a fagylaltot, hanem súlyra. Tehát akkor miben kérem? Valami pohárban, ha lehet... kaptam egy ilyen papírpohár-szerű tálkát, és rögtön a flódni fagylaltra repültem rá, mert azt hittem, hogy ilyen még nem ettem. Aztán elbizonytalanodtam, a mangó az illik mellé ízben? Biztos, akkor legyen mangó is... de mennyi? Ezt nem tudom, hogy kell mondani, hogy út közben ránézek a kanálra, és azt mondom, az egy kicsit sok, az meg egy kicsit kevés? Ehhez tegyen hozzá, abból meg vegyen el? De amíg ott szerencsétlenkedtem, meg is telt a pohárka a kétfélével, harmadiknak meg szinte hely sem volt már benne. De itt még van egy kis lyuk... mutatta a lány, oda még tölthet valamit. Szóval így szórakoztunk, közben méregette a pohárkát, visszafejtette a súlyt, mert nem volt belemérve az üres pohár, kezdjük még egyszer... szóval, jól elvoltunk. Végül is... ez így, a kétféle a pohárban 1600 valahány forint volt, ezért nem tudom megmondani, mennyi egy gombóc. Leültem, csendesen elnyalogattam. aranyos is hely, van hangulata, hátul készülnek a pizzák, hegyekben állnak a kiszállításra váró dobozok, a hátsó tér már egy kicsit inkább olyan raktár is. De a mellékhelyiség teljesen rendben van, jó hely ez, kedves a vendéghez mindenki, maga a bolt is.