Csalódás

Épp az imént olvastam szépeket a Fu mesterről a Dining Guide legfrissebb kiadványában. Hát, nekem nem lesz a hely a kedvencem. Nemcsak azért, mert a tulajnak kinéző kínai ember elvette tőlem az étlapot, amit épp fotóztam, bár ezt sem értékeltem. Lehetne neki annyi esze, hogy a fotózással senki nem tud neki ártani, ezek az adatok a legtöbb esetben fenn vannak a világhálón. Inkább azért fotóz valaki, hogy emléket őrizzen meg vagy megmutassa másoknak, ami pedig inkább ingyenreklám a helynek. Mindegy, legyen ez az ő problémája. Ellentétben a Hanami undok pincérnőjével, aki ugyanennek a tiltó gesztusnak nem tudott formát adni, itt legalább udvariasak voltak. Egyébként egy jónevű étterem séfjével voltam éppen, ő nem tudta hova tenni a dolgot, több ízben kifejezte csodálkozását, jómagam, mivel voltam már hasonló helyzetben, inkább az udvariasságot néztem, nem az abszurd tiltást.
Rendeltünk algasalátát, dim sumot valamint csípős-savanyú rament. Ételeink nem hoztak különösebb izgalmat, a ramen kommersz volt, csípős savanyú leves műfajában ettem már jobbat, az alga korrekt átlagos volt, akárcsak a dimsum, ami nem mutatott semmi extrát. Korrekt átlagos hely ez, nem értettük a mítoszt körülötte. Ellentétben Wang mesterrel, akinek mindhárom éttermében érződött, hogy itt valami különlegeset adnak.
Nem akarok senkit lebeszélni a kipróbálásáról, egyszer elment, végtére nem bántuk meg hogy betértünk, de többet vártunk.