Fő levest a Pho utcából!

Jó játék a szójáték, én se tudtam kihagyni, bár a Hanoi Étteremben fogyasztott ételek közül eddig a Pho leves ízlett legkevésbé. Jó volt, csak máshol még jobbakat ettünk.

Beszéljünk inkább a legutóbbi látogatásunk menüjéről! Az a tengeri herkentyűkkel megpakolt Tom Yum leves! Nem találok rá jelzőket. Ilyen kiváló alapanyagokkal levesben még nem találkoztam. Nem mintha a hozzávalók mini változatai nem lennének finomak, de ez szemre is gyönyörű, és jól esik beleharapni az ujjnyi vastag garnélákba, tintahal szeletekbe, méretes kagylókba. A lé picit savanykás, épp csak egy leheletnyit csípős, nagyon kellemes. A tetején lebegő friss korianderleveleket szerencsére félre tudtom tolni, kipakolom a tál szélére. Régebben szégyelltem magam az ilyen „malackodásért”, de mióta olvastam, hogy genetikai háttere van annak, hogy egyesek utálják az ízét, már nincs lelkiismeret-furdalásom, inkább bosszant, hogy kéretlenül, divatból szórják marékszámmal mindenre.
Bár nagyon ízlik a leves, hagyok belőle egy csészényit, mert nagy adag, és kell a hely a következő fogásnak is. Ami vaslapon sült, zöldségágyon tálalt sült kacsa. A húsa omlós, a bőre ropogós. Tökéletes. Meg van hintve valami szósszal, épp csak annyira, hogy ne takarja és ne is áztassa el a szép piros bőrt. Kis tálkában szójaszószt is kapunk hozzá, de az étel olyan jó ízű, hogy nem akarunk semmit hozzátenni, megzavarni az ízharmóniát. Finom a zöldségágy is, nem teng túl a káposzta, mint legtöbb helyen. Brokkoli és karfiol van benne bőven, kellemesen roppanós.

Az étterem ismertetőiben többször előfordul az elegáns, és az előkelő kifejezés. Kicsit szkeptikus voltam: talán fontosabbnak találják a külsőségeket a tartalomnál. De nem, kívül-belül rendben van minden.
Az étterem szép, az ételek rendkívül finomak. A kiszolgálás gyors és udvarias. Izgalmas pillanat volt, mikor a pincér óriási lendülettel, kishíján az ölembe tálalta a levest, a képen is látszik, hogy éppen csak megúsztam. :) De ennyi baki belefér.