Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Legjobb élmények egyike

High Note SkyBar BudapestHigh Note SkyBar Budapest a térképen

Kiváló 2019. áprilisban, barátokkal járt ittÉrtékelt: 2019. május 7.
Ajánlom a helyet másoknak is!
A High Note Sky Bar volt az utóbbi idők, értsd a 2019 esztendő eddig eltelt négy hónapjának egyik legjobb, legátütőbb, leginkább katartikus élménye. Pedig sikerült ezidő alatt jó pár kiemelkedő helyre eljutni, köztük csillagos séfek éttermeibe is.
A kiszolgálás egyszerűen kifogástalan, a felszolgáló hölgyek-urak megnyerő modorúak, a kellő mértékben közvetlenek, veszik a lapot, minden mosolyuk, minden reakciójuk természetes, kedves és helyén való.
Az étlap izgalmas, három fogást rendeltem, mindhárom kiváló volt. A halászlé életem halászléélménye, mondtam is a felszolgálónak, hogy csak két csillagos séfét tudom mellé tenni, Széll Tamásét és Pesti Istvánét. A pazar, kellően ízes, koncentrált, zsíros (ez elismerés!), megfelelően sózott lében a betét egy tökéletesen hőkezelt, kívül pörzses-füstös, belül szaftos pisztráng, rajta lazackaviár, mellette tengeri spárga. Harmónia felsőfokon, úgy, hogy az eredeti, hagyományos ízeket is hozta a lé. Szimfónia.
Jó volt a kacsamáj is, továbbá kiemelkedő az ízre valamint állagra egyaránt rendkívüli desszert (amaréna, karamell stb.).
A kilátás is csodás. Az asztalok túl alacsonyak az étkezéshez, de ezt elnéztük.
Ötös skálán az összélmény csillagos hatos.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:Kiváló
Kiszolgálás:Kiváló
Hangulat:Kiváló
Ár / érték arány:
Tisztaság:Kiváló
Fényképek (8)
High Note SkyBar Budapest - Külső képHigh Note SkyBar Budapest - Étel/italHigh Note SkyBar Budapest - Étel/italHigh Note SkyBar Budapest - Étel/italHigh Note SkyBar Budapest - Étel/italHigh Note SkyBar Budapest - Étel/italHigh Note SkyBar Budapest - Külső képHigh Note SkyBar Budapest - Belső

High Note SkyBar további értékelései

2023.10.04a párjával
Kiváló
A High Note SkyBar Budapesten, a Bazilika tőszomszédságában található, éppen ezért impozáns látványt nyújt a mellette magasodó templom, valamint a kilátás a városra is pazar, főleg este, amikor kigyúlnak a főváros fényei. Maga a bár belső kialakítasa is igazán feelinges, a szabad téri rész...
2020.11.22egyedül
Kiváló
A Bazilikához közeli, belvárosi Aria Hotel két kitűnő étteremmel is rendelkezik, amelyek nemcsak a szállóvendégek részére állnak nyitva. A földszinten a Liszt étterem, míg a legfelső, tetőszinten a High Note Sky Bar található. Ez utóbbit az étteremhét ráadás hetében sikerült felkeresni, mint a...
Népszerű szállások a környéken
Sándor Hotel Pécs - Napi ár reggelivel
Napi ár reggelivel
2024.12.23-ig
Sándor Hotel Pécs
34.900 Ft / 2 fő / éj-től reggelivel
Park Inn by Radisson Zalakaros Resort & Spa - Napi árak
Napi árak
2025.12.24-ig
Park Inn by Radisson Zalakaros Resort & Spa
61.215 Ft / 2 fő / éj-től all inclusive ellátással
Grand Hotel Esztergom - Félpanziós napi ár fürdőbelépővel
Félpanziós napi ár fürdőbelépővel
2025.01.06-ig
Grand Hotel Esztergom
58.800 Ft / 2 fő / éj-től félpanzióval