Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Pazar hely

Hilda BudapestHilda Budapest a térképen

Kiváló 2018. márciusban, barátokkal járt ittÉrtékelt: 2018. március 19.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Ez a hely szinte kifogástalan. Szinte mondom, mert a kókusz pannacottában jóval több volt zselatin az optimálisnál, de ezt leszámítva, minden katartikusnak ítéltünk.Azzal együtt, hogy mint megtudtuk, új séfjük van, egy fiatal, tehetséges szakács, Simon Gergő.
A beltér barátságos, elegáns, de nem feszengős, a felszolgálás elképesztőre profi, pincérünk informált, jól kommunikál, kedves, udvarias. Miután egy fogásról kiderül, hogy félreértés kapcsán került az asztalra, ott hagyja a ház részéről, s még rábeszéléssel sem tudjuk rávenni, hogy a számlára kerüljön, a végén, amikor borravalót hagyunk a felszolgálási díj felett, figyelmeztet, hogy a szervízdíj benne van a számlában. Megjegyzem, ilyet még soha, sehol nem tapasztaltam, pedig megfordultam az utóbbi három évtizedben kb 10.000 helyen.
Ettünk gombás és sajtos rántottát, kecskesajtos omlettet, pannacottát, csokimousse-t illetve a vitatott fogást, mely „natúr joghurt, granola, piros bogyós mix, karamellizált alma és körte” nevet viselte. Virtuóz tálalás, kiváló ízek és zömmel jó állagok jellemezték ételeinket. A asztalon borsdaráló, a salátát kitűnően dresszingelték, a kenyér is remek volt: itt mindenre figyelnek.
Egy dolgot sajnáltunk, hogy a déli étlapról még nem lehetett rendelni. Annyi jó volt ebben is, hogy lesz miért visszatérni.
A Hilda kitűnő hely, csak ajánlani tudom minden igényes gasztro-túrázónak.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:Kiváló
Kiszolgálás:Kiváló
Hangulat:
Ár / érték arány:
Tisztaság:Kiváló
Fényképek (4)
Hilda Budapest - Étel/italHilda Budapest - Étel/italHilda Budapest - Étel/italHilda Budapest - Belső

Hilda további értékelései

2023.06.21a párjával
Kiváló
Megmondom őszintén, még nem hallottam erről az étteremről, egészen mostanáig. Az a hír járja, hogy különösen finom gulyáslevest lehet itt kapni. Hazafelé menet gondoltunk egyet, 30 fok ide, 30 fok oda, beülünk este és kipróbáljuk. A teraszt választottuk, ami a járda szélén van kialakítva. Nem...
2017.01.29kollégákkal
A Nádor és a Mérleg utca sarkán lévő új hely reggelit és ebédet kínál. A nyitva tartás nem egyértelmű, amikor mi benéztünk, 8-kor nyitottak, de a facebook oldaluk szerint 9-17-ig, talán azóta változott. Ha jól emlékszem, a Hilda előtt egy kávézó működött itt, de belsőépítészetileg teljesen...
Népszerű szállások a környéken
Kastélyhotel Sasvár Parádsasvár - Kastélyélmények 3 éjszakától kedvezménnyel
Kastélyélmények 3 éjszakától kedvezménnyel
2025.01.05-ig
Kastélyhotel Sasvár Parádsasvár
132.816 Ft / 2 fő / 3 éj-től félpanzióval
Tisza Balneum Hotel Tiszafüred - Napi ár félpanziós ellátással
Napi ár félpanziós ellátással
2024.12.29-ig
Tisza Balneum Hotel Tiszafüred
42.800 Ft / 2 fő / éj-től félpanzióval
Danubius Hotel Annabella Balatonfüred - Hajókázás a Balatonon
Hajókázás a Balatonon
04.22-10.11.
Danubius Hotel Annabella Balatonfüred
46.200 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval