a lány meg csak úgy ült a pulton túl, aztán rámnézett, né, ott egy ilyen homeless öregapó, és eleresztett egy bűbájos mosolyt, mint lantfarkú madarat a fészkéről. . . én meg paff, meg voltam fogva! Önkontroll kikapcsol, orromban karika, és mint zsinóron húznak be a boltba. . . ott téblábolok, szerencsétlenkedem, hercigeskedem, aztán kitalálom, hogy áá, itt is fogok én enni, meg el is viszek! No,. hát mi legyen az? Ez bűnre csábítás, vagy most nyílik majd a plafon és szállingózik a manna. . . ? Hát izé, jaj. . . legyen az a kapucíneres krémes. . . azt itt. . . És jött. Vizet adhatok hozzá? - így csak a 70-es évek francia színésznői tudtak kérdezni valamit. . . szempilla lesöpri a párát, halok meg, igen! Kérek! Kihozza. . . maszatolom az emésztőrendszerem bejáratát és közben dicsérem, zengem a maszatot. . . Ó! Aztán akkor egy dobozba, két flódni. . . meg két zserbó is. Egy ilyen, egy olyan? Igen? Gondoltam. Bármibe beleegyeznék. . . de még a feleségemre is gondoltam, nekem ilyen többtaskos agyam van, hát neki is viszek haza, az egyik mindenből az övé. Valami semmilyen 5000 forint körül fizetem, semmi az, egy darab sárgás papír. Ezek a sütik meg! Nincsenek pariban egymással. Hazaúsztam a rózsaszín felhőn, nejem, mint a vadászkopó, szimatot fog, mi az, hű, de jó, honnan hoztad? Mondtam. . . aztán tobzódtunk. Ma azért megkérdezte, az első kérdése volt, hogy nem jártam ma megint a Hópihe felé esetleg? Nem, hát minden nap nem lehet. . .
