De, igen, csak...

Azt nem mondhatnám, hogy valami kirobbanó lelkesedés fogadott, amikor betértem. Olvastam, hogy jó kis hely, hát megkerestem. A hölgy fentről került elő, a lépcsőn jött le némi várakozás után. Valamit pucolhatott, úgy nézett ki. Beszéltünk az ételről, ráállt., hogy csinál nekem valamit, ha már ez egy étterem. Amúgy rajtunk kívül senki nem volt ott, a falatnyi kis egységben. Angolul, magyarul elboldogultunk valahogy. Valami wok lenne jó, igen... legyen akkor a jobbik, tenger gyümölcseivel! Na jó, de csak készpénzért. Annyim viszont nincs. Akkor kaja sincs, fel is út, le is út. Jó, de hol lehet kiváltani? Kilépett velem a járdára a hölgy és átmutatott a Rákóczi út túlsó felére. Ott. Hát, ha már ezért eljöttem eddig, legyen. Átvergődöm, kiváltom, visszavergődöm. Mosoly még mindig nincs, hiába volt a hősies odaadásom. De azért megcsinálta a kaját, üljek fel a galériára. A galérián nyitva van a klotyó sarkig, nyilván azt pucolta a hölgy, mikor jöttem. Remélem, azóta mosott kezet. Kicsit behajtom a WC ajtaját, nem kell nekem ezt bámulnom evés közben. Azután jött egy másik hölgy, egy vásárló, hallom, hogy jó párszor kiabál, mire előkerül valaki ott lent. Ő meg elvitelre kért valamit. Közben az enyém is kész lett. Amúgy finom volt, mogyorós, hagymás, répás, és némi rákocskák is... a tészta jó sűrű, ragadós. Megittam a teámat is, és elmentem. Azért is-is a hely. Ha meg akarod kóstolni, hajrá!