Így aztán cápáztunk, kígyóztunk, rájáztunk a Topicariumban, és a végén adódott, hogy a gyerek szájába valami krémes cuccot kéne tömni, csak legyenek jó emlékei a nagyszülőkről öregkorában. És éppen ott volt ez a Kemenes. Krémest kértem, majd franciát, egyik sem volt. Megkaptam a magyarázatot, hogy az évszak nem jó hozzá. Puff neki! Így aztán választottam egy elég krémesnek látszó süteményt, szegénycsalád vagyunk, hármunkra egy sütemény elég, gyerek alaposan beszíjazva a kocsiba, és én sátáni vigyorral nyomtam a propagandát, hogy egyél csak, otthon ilyet nem kapsz, csak a kiváló, aranyszívű nagyszüléktől! És tetszett neki, otthon egészségesen él, mint a tanmesékben, répa, gyümölcs, és bőszen mutogatott, hogy még, még hát az igazi elfogulatlan, független értékelő, mindig lefizetés, korrupció nélkül, csak a saját érzékeinek élve díjazta a Kemenest. 1490 forint volt, de megérte!
