Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

A magyar találmány

KOLBice - Hold utca BudapestKOLBice - Hold utca Budapest a térképen

2015. novemberben, egyedül járt ittÉrtékelt: 2015. november 30.
Ajánlom a helyet másoknak is!
A Kolbice trükkös "töltött sapkáival" először talán a pálinkafesztiválon találkoztam, aztán újra láttuk és kóstoltuk is sörfesztiválon, s remek sörkorcsolyának, kísérőnek bizonyult, legutóbb pedig a Dohány utcai Kolbice-ban ettem egyet.
A Belvárosi Piac galériaszintjén már több hónapja működik egy egységük, de mivel az ő kínálatukat már ismertem, eddig el voltam foglalva a többi, számomra új étkezőhely feltérképezésével és letesztelésével.
Most ismét született egy frappáns gasztro-ötletük, a kolbászburger. A szezámmagos, formázott szendvics 2 elemből (alja és teteje) áll össze, ezt grillezik, felforrósítják, majd beletöltenek 6 db kolbászkát, sajtot, némi zöldséget és szószokat. Én medvehagymásat kértem, volt még barbecue is. Az 1490 Ft-os árat némiképpen sokallom, annak ellenére is, hogy egy kis adag sült krumplit is csomagoltak mellé, de ez még így sem elegendő adag egy átlagos ebédhez. Árban viszont ennyiért a környéken már lehet kapni 2 fogásos, nem is rossz ebédeket másutt.
Azért egyszer érdemes kipróbálni, mert az újítás, a jó ötlet szerintem mindig örvendetes, és a fesztiválokon még ezen az áron is abszolút versenyképesek lesznek.
A kiszolgálás barátságos (egy fiatal hölgy és egy fiatalember személyében), a rendelés felvételét követően azonnal, frissen készült is a burger (a krumpli előre sütött), mindössze 3 percet kellett várni az elkészülésre.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:
Kiszolgálás:
Hangulat:
Ár / érték arány:Átlagos
Tisztaság:
Fényképek (9)
KOLBice - Hold utca Budapest - Étel/italKOLBice - Hold utca Budapest - Étel/italKOLBice - Hold utca Budapest - EgyébKOLBice - Hold utca Budapest - BelsőKOLBice - Hold utca Budapest - BelsőKOLBice - Hold utca Budapest - BelsőKOLBice - Hold utca Budapest - BelsőKOLBice - Hold utca Budapest - BelsőKOLBice - Hold utca Budapest - Belső

KOLBice - Hold utca további értékelései

2015.11.08barátokkal
A KolbICE-ról, ha jól emlékszem, a 2012-es Dinig Guide Top100-as kiadványban olvastam először. Akkor friss volt az ötlet s még nem volt szinte minden sarkon egy KolbICE, nem is sikerült megkóstolni csak kb. egy évvel azután, hogy először olvastam róla. Az Egyetem rakparton megrendezett...
Népszerű szállások a környéken
Vulkán Wellness Hotel és Kemping Celldömölk - Pihenés a Vulkán Fürdő Resort mobilházaiban - önellátással, fürdőhasználattal
Vulkán Wellness Hotel és Kemping Celldömölk
37.856 Ft / 2 fő / 2 éjtől ellátás nélkül
Patak Park Hotel Visegrád - Két éjszakás ajánlat félpanzióval
Patak Park Hotel Visegrád
79.800 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Hotel Forrás Zalakaros - Senior kedvezményes csomagajánlat
Hotel Forrás Zalakaros
53.789 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval