Jó
2016. márciusban, egyedül járt ittÉrtékelt: 2016. március 31.Ajánlom a helyet másoknak is!
A Központ bisztróról olvasok itt-ott egy ideje, azzal a szándékkal néztem ki a minap Újpestre, amikor volt egy üres órám, vagy akár másfél, hogy meglelem. Nem tudtam se a nevét, se a címét, de reméltem, hogy beleakadok. Így is történt.
Az étlap nagyon biztató, tetszettek az étkek elképzelései, sajnos nem volt még nyitva a konyha, csak reggeli ételeket adtak. Nagyon rokonszenves az itallap is, tartanak igen komoly borokat, jó párat a második vonal csúcstermékei közül, továbbá kézműves söröket s igen jó pálinkákat.
Angol reggelit rendeltem, mely átlagos volt. Korrekt tükörtojás, konzervbab, jól megsütött bacon és kommersz, gyenge virsli. Kértem borst és mustárt, kaptam, de a felszolgáló leányzó semmit nem szólt, amikor letette őket, s látszott rajta, nem örvend, hogy ugráltatják. (Egyébként alig volt pár ember a helységben.) Ittam egy deci frissen préselt narancslevet két deci szódával.
Mikor mondtam, hogy 1500 forintból kérek vissza – a számla 1360 ft volt – semmit nem szólt, nem mondta, hogy köszönöm, pedig ezt akkor is illik mondani, ha nem kap semmi borravalót, a köszönöm elmaradt akkor is, amikor az asztalhoz hozta a visszajárót. A sötétbarna hajú pincérlány volt egyébként az említett neveletlen hölgy, a szőkével nem volt gond.
Sajnos csak 4 pontot adhatok az étel-italrovatra: átlagos reggeli, kitűnő borlap-sörlap. 3 + 5 = 8 osztva kettővel: 4. Ez van. Azt hiszem délben többet nyújtanak.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:![]()
Kiszolgálás:![]()
Hangulat:![]()
Ár / érték arány:![]()
Tisztaság:![]()
Központ Bisztró további értékelései
2026.09.24egyedül
Átlagos
![]()
Meg kellene indokolni a közepes minősítést. Nem egyértelmű, a hely simán lehetne ötös is, abszolút ötöskompatibilis. A pillanat nem az. Újpesti bolyongásom végén betértem, nagyon vonzó a hely, ideális helyen van, a teraszon sokan ültek is, bent meg senki. Én meg be akartam menni. A pultban...
2023.08.23családjával
Jó
![]()
Mivel sok évet Újpesten éltem, még emlékszem a hentesüzletre, amelyik a helyén állt a mai Központ Bisztrónak. Mindennap előtte vitt el az utam a metróhoz, és szaporázni kellett a szagok (egyáltalán nem illatok!) miatt. Nagyon örültem, hogy megszűnt, és kellemes meglepetés volt, amikor esztendők...
2019.09.02a párjával
Átlagos
![]()
Újpesti lévén, már pont itt volt az ideje, hogy beüljünk végre a nagy hype-nak örvendő bisztróba egy jó hamburgerre. Nem éppen azt kaptuk amire számítottunk. 2 bacon+chees burger hagymakarikával burgonya chipsel és coleslaw salátával, limonádéval. A burger fele akkora volt, mint amit az ára...
Népszerű szállások a környéken
Royal Club Hotel Visegrád
91.200 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Hotel Karos Spa Zalakaros
117.600 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval