Lipóti Pékség & Kávézó - Fehérvári út Budapest

A benti rész elég puritán, a legtöbben elvitelre vásárolnak, aztán mennek is tovább. Lehet helyben is kávézni vagy reggelizni, van két összetolt asztal a bejárattól jobbra, de elég fapados, hangulattalan az egész, szóval ezt inkább kihagytam. Elvitelre vásároltam fonott kalácsot, amit az átlagnál drágábbnak találtam 600 Ft-ért, ez a kis méretű 30 dekás kalács volt, nagyobbat, 50 dkg-sat nem sütnek. Mellé vettem még egy epres rácsos táskát, összesen kereken 1000 Ft-ot fizettem. Mindkét pékáru friss volt, de egyik sem átütő.

A benti rész viszonylag tágas, szellős. Rendelés és fizetés a pultnál történik. Nem egyértelmű, hogy a járványveszélyre tekintettel kell-e hordani maszkot, igaz, ha lehet helyben is fogyasztani, márpedig lehet, akkor a maszk nem értelmezhető. Az ablaknál magasított székeken, illetve mögötte egy normál asztalnál lehet helyben is étkezni. A két ellentétes elvű oldalt képviselő - azaz maszkos és maszk nélküli - vásárlóknak sikerült is összevitatkozni ezen a témán nem túl kulturált stílusban. A fiatal eladó hölgy nem foglalt állást a kérdésben, amit valahol meg is értek. Én próbáltam a pult mögötti árukészletre fókuszálni, ami így kora délutánra már részben megfogyatkozott. A Rákóczi túrós nyerte meg a tetszésemet, ami itt sokkal olcsóbb árfekvésben érhető el, mint egy átlagos budapesti cukrászdában, értsd kb. féláron (6-700 Ft helyett 300 Ft körül). Friss volt, jó állagú, átlagos méretű, határozottan finom, bár az én ízlésemnek egy fokkal édesebb, mint az indokolt lenne. A "tálalás" puritán: papírtálca és olcsó kínai műanyag villa (nem környezetbarát). Összességében nekem ez a süti bőven megérdemelt 4 pontot.

A szendviccsel nem is volt semmi hiba, mondtam, itt szeretném megenni, nem ennék az utcán, Budapest leglégszennyezettebb légterében. Kaptam egy kistányért. Néztem még várakozóan. Hát ott, az asztalnál lehet szalvétát találni. Jó, megyek, találok. Két lány üldögél mobilozgatva, éppen úgy, hogy eltorlaszolják a két beüléssel az 5-6 embernyi helyet, ami a kirakat előtt ki van alakítva. Egy darabig mocorgok, semmi. Aztán benyúlok az intim szférájukba, áthajolok felettük, és így szalvétát nyerek. Aztán nekiállok állva enni a kistányérkámmal. A lányok észreveszik magukat, kikullognak a bolt elé, a járdán is van asztal meg szék, leülhetek. Elgondolom, hogy ha ennyien állnak a pultban, miért nem jut senkinek ideje ide kijönni, letörölgetni a morzsás, maradékos asztalt, elvinni a használt, összegyűrt szalvétás tányért. Mert azzal együtt eszem. De nem maradok tárasaság nélkül, amíg fogyasztottam, kb. hárman is úgy vélték, hogy ez az asztal kiváló plató a táskájukba való ügyesebb bepakoláshoz, hát odajöttek, pakolásztak, én meg bután nézve ettem tovább. Hát ilyen ez.