Az ittjártam.hu alapján választottam ezt a helyet.
Az utolsó előtti étterem - számomra - a Time Out Marketen belül, szóval már csak egy maradt, ahol nem ettem még semmit (ez sem sokáig. . . ). Nagyon bíztam bennük, mert a fő éttermük, az Essencia Tiago és Éva vezetésével nagy élmény volt számomra.
Nos, azt kell mondjam, hogy ezúttal sem okozott csalódást a Lira, a kistesó itt a Time Out Marketben, az egyik legjobb étkezőhely volt számomra a házon belül. Helyileg a bal oldalon balról a 2. egység az övék. Aki ismeri őket, tudhatja, hogy a portugál konyhát hozták el ide Budapestre, ami egy decemberi estén a szép nyáridőt, a tengerparti nyaralást is megidézi egy kis időre. Többféle tengeri halas, illetve kagylós ételt kínálnak, ez meghatározó a portugál konyhában is. 5 előétel, 4 főétel, 1 desszert szerepel a rövid étlapon. A halas fogások mellett még marhahúsos ételeket is kínálnak. Két ételt választottam, mindkettő tetszetős volt. Egyrészt tőkehal krokett remulád mártással (3750 Ft/4 db), másrészt arandurbincs ceviche (4650 Ft), a kötelező 5%-os szervizdíjjal együtt 8820 Ft-ba került. Ízharmónia, állag, kombináció, itt minden a helyén volt. Bár egyik sem nagy adag, de utána már csak egy kis desszertet tudtam enni. Egy portugál séf szolgált ki, akivel angolul beszéltünk, bár egy kicsit tudott magyarul is. Bocsánatot kért, amiért nem tud jól magyarul, mint mondta, a magyar kollégája éppen kiment a mosdóba. A csipogó jelezte az ételek elkészültét, addigra a hasonlóképpen szimpatikus, mosolygós magyar kolléga is megérkezett. 5 pont, egyértelmű.
A Lira by Essencia Tiago Sabarigo Michelin csillagos Essencia éttermének a kirendeltsége a Time Out Marketben. Itt minden étterem négy fogást kínál, ha jól emlékszem, az ő szortimentjükből a tőkehalkrokettet és az Aranydurbincs Crudo-t választottam, mintkettő remek volt, a Crudo egyenesen karatikus. Az első 3950 ft volt, a második 5650. Nem olcsó, viszont finom. 5 pont
Az értékeléseket az Ittjártam.hu felhasználói írták, és nem feltétlenül tükrözik az Ittjártam.hu véleményét.
Ön a tulajdonos, üzemeltető?
Használja a manager regisztrációt, ha szeretne válaszolni az értékelésekre, képeket feltölteni, adatokat módosítani! Szívesen értesítjük arról is, ha új vélemény érkezik.