Ez amolyan kocsmavendéglő, de abból is a silányabb kivitel. A legfeltűnőbb jellegzetesség a kosz. Minden piszkos, az asztalunk alatt morzsahegyek, cigarettacsikk, pókháló, fent az emeleten is minden ragad a kosztól. Az egész hely olyan benyomást kelt, mintha itt sohasem takarítanának, a bútorzat és a hangulat is idejétmúlt és korszerűtlen. A női vécében nincsen szappan. Gyermekbarát helynek hirdeti magát, de ez kimerül abban, hogy az emeleten az egyik sarokba leterítettek egy gyermekszőnyeget és odaraktak mellé néhány játékot. Pelenkázó nincsen, ahogy rendes etetőszék sem, csupán egy asztalra szerelhető rendkívül béna etetőülés, amit nehezen lehet kezelni és persze gusztustalanul piszkos. Természetesen gyermekek részére alkalmas, kis méretű evőeszköz sincsen. Csak azoknak a vendéglőknek engedélyezném a gyermekbarát elnevezést, ahol minimum pelenkázó helyiség, gyermeksarok, több etetőszék és gyermek-evőeszköz is van. Itt kezdődik minimum egy gyermekbarát hely. Ez nem az. Ha mindezt feledtetné a nagyszerű konyha, nem lenne probléma, de sajnos ez is messze elmarad az elvárható színvonaltól. Az erdei fácánleves ízetlen és szegényes, a Malomkerék tál sem túl bőséges és nagyon jellegtelen, némelyik hús rágós. Viszont legalább nem drága. Ott jártunkkor egy darabig egyedül voltunk, aztán hirtelen érkezett 3 asztaltársaság, ettől az egy szem jelenlévő pincér teljesen lefagyott, a kiszolgálás akadozni kezdett, a mi asztalunknál már meg sem jelent, nekünk kellett személyesen a pulthoz menni és kérni a számlát. Ettől függetlenül még a kiszolgálás volt a legkevésbé gyenge, a pincér – legalábbis, amíg csak egyedül voltunk - kedvesnek és szolgálatkésznek mutatkozott. Mindent összevetve azonban ez a hely azon retró éttermek közé tartozik, amelyek már inkább cikinek nevezhetők, semmint nosztalgikusnak.
