De nem Mac Drive, ki akar 50 méteres sorban, kopogó esőben araszolgatni, hogy az ölében egyen egy rakás zsíros papírból? Menjünk be! Parkolás, bemenetel, rendelés leadása. . . itt egy kissé bonyolult lett ez a kor, átlátszó páncél védi a dolgozót a vendégtől, a vendéget a dolgozótól, maszk van mindenkin, zene hangosan harsog, alig értjük egymást. Nem is értettük. . . kiabáltunk. Igen egy ilyen menüt, meg egy olyan menüt. . . ittfogyasztás. . . hagymakarikát is. . azt is itt, persze, két hagymakarikát. . kólát, juice-t, meg édesburgonyát. . . arra várni kell. Jó, várunk. Itt a szám. Kivittük a tálcát, kiderült, hogy csak egy hagymakarikát kaptunk, de már öten-hatan álltak is a sorban, kiderült, hogy csak egyet is fizettünk, nincs mit reklamálni, legfeljebb azt, hogy a zenétől nem halljuk egymást. Megettük a vacsorát, és még mindig nem volt édesburgonya. . . erre ugrándozni, szökdécselni kezdtem, a kezemben a számmal, és kiabáltam, hogy felhívjam magukra a figyelmet. Kiderült, hogy egyszerűen elfelejtették. Aztán kihozta egy srác, és elnézést is kért. Én meg például nem akartam kézzel krumplit enni, kértem kisvillát. . csak pénzért lehet (? ? ? ), 50 forint. Ok, akkor legyen pénzért 50 forint. Vettem egyet. Kicsit utáltam már ezt az egésze estét, meg az egész vacsorát, Közben, mint a Mikulások, sorra jöttek a piros pufajkájukban a Foodpanda futárok, egész kis gyűlés kerekedett itt, a végén már heten-nyolcan is ácsorogta a pult előtt, a rendelésekre várva. Mint egy nyirkos, tócsás váróterem. Na, ennyi elég is volt mára az étterem-történetekből. . .
