Az étkezés perifériája

Na jó, hát nem mehet le minden nap a szegényember Őriszentpéterre a Pajtába, máshol is kell tudni enni valamit, és ilyenkor az is egy szempont, hogy hol voltam régen? Hátha közben jobb lett vagy rosszabb? Ebédtájt meg mindig egyre alacsonyabbra kerül a mérce, ilyenkor elmosódnak az emlékek, csak a megszerzendő préda válik fontossá. Hát ma Mevlana volt, nem is nézett ki rosszul az egyben kínált csirkecomb a velesült krumplival, meg hát dzadzikit is kértem, az eladónőnek is ez volt a kedvence. Nem egy nagy történet ez az ebéd, különösképpen nem is ajánlom a helyet, de nem is beszélnélek le róla erőszakkal, egyszerűen ízetlen a kaja. Nem csak a só hiányzik belőle, de az tényleg, hanem valami koncepció, szellem, ízvilág is, Szó sincs róla, hogy ehetetlen volt, de abszolút unalmas, örömtelen. Pedig még az adag is jelentősnek látszott. Aztán vágtam a pofákat rendesen, meg szóvá is tettem a pénztárnál a villát meg a kést, heggyel kifelé a tartóból. De akkor nem tudják az emberek, hogy melyikben mi van? Hát akkor ráírjuk, hogy melyikben mi van, és akkor meg is oldottuk. Ilyen elmés beszélgetést folytattunk. Na, erre kaptam a tisztavilla zacskóból egy érintetlen tisztavillát. Így ebédel a polgár Budapest valamelyik ilyen-olyan büféjében.