Jó
2025. októberben, a párjával járt ittÉrtékelt: 2025. október 19.Ajánlom a helyet másoknak is!
Hatféle csapolt és 60 féle üveges belga sört kínál az étterem az utcára kitett tábla szerint. Ebből a széles választékból nekünk elég a csapolt Leffe sör, hogy betérjünk, mert ha az még ráadásul a barna változat, akkor azért nemhogy a Pannónia utcába, de messzebb is elmennék. Most viszont közel volt a szállodánkhoz ez a hely, így szombaton egy fárasztó kirándulás után nagy reményekkel és várakozásokkal estünk be a Mosselenbe egy kései ebédre. Negyed öt körül volt, a jókora étterem szinte üres, viszont a várható nagy esti forgalomra utalva minden asztalon ott volt a névszerinti foglalás. De addig mi még nyugodtan el tudjuk fogyasztani az ebédünket, így maradhattunk. Rögtön meg is kaptuk az egy barna, egy világos Leffét, és ismét mint az istenek italát ittuk nagy élvezettel. Itt talán még annál is finomabb, mint máshol.
Korábban még nem voltunk a Mosselenben, ezért kíváncsian nézelődtünk, míg készült az ételünk. Londoni elit pubra hasonlatos a kifejezetten elegáns berendezés, ami nekünk nagyon tetszett. De nem sokáig bámészkodhattunk, a párom már meg is kapta a Húslevest vele főtt zöldségekkel, raviolival. Néhány kanálnyi mennyiséget egy nagy tál alján lötyögtetve..., kemény, főtlen raviolival. Ugye-ugye, a nagy sietség! Főfogásként a humoros nevekkel illetett ételek közül mindketten a Hazudtunk éjjel-nappal elnevezésű kreációt választottuk, ami fűszeres csirkecombfalatok grillezett ananásszal, zöld salátán tálalva, és még néhány apróság hozzá. Nem rossz az ötlet, bár a csirkefalatok fűszerezéséből inkább csak a kissé túlzásba vitt szójaszószt éreztük. Végül is jóllaktunk. De főként, nagyon jó sört ittunk!
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:![]()
Kiszolgálás:![]()
Hangulat:![]()
Ár / érték arány:![]()
Tisztaság:![]()
Mosselen Étterem további értékelései
2022.05.14egyedül
Kiváló
![]()
Egy időben rendszeresen jártunk ide, az előző munkahelyemen sokan kedveltük, nekem meg ráadásként nagyon közel esik a lakásunkhoz is. Már több mint 10 éve működnek itt ugyanolyan profillal Újlipótvárosban, a Nagykörút közelében. Belga söröket csapolnak, de a konyhájuk is nagyon jó. A berendezés...
2017.12.08kollégákkal
Kiváló
![]()
Újra meggyőződhettem az étterem magas színvonaláról. Különböző hús-és halételeket ettünk, mind nagyon finom volt. A kiszolgálás gyors és udvarias. Érdemes tömegközlekedéssel menni, az utcán nehéz parkolni, de van a közelben parkolóudvar. Némelyik étel és a levesek ára egész jó, a különlegesek...
2016.12.04
Jó
![]()
Az étterem belső környezete kellemes, kényelmes, tágas. Az étlap gazdag kínálata minden igényt kielégít. Már az étlap maga is szellemes, szórakoztató olvasmány, alcímei ugyanakkor részletes információkkal segítik a választást. A konyha a „belgaságokban” is nagyon jó, a kiszolgálás is...
Népszerű szállások a környéken
278.985 Ft / 2 fő / 3 éjtől félpanzióval
Hunguest Hotel Helios Hévíz
109.080 Ft / 2 fő / 2 éjtől all inclusive ellátással
90.780 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval