Szörnyű
2017. szeptemberben, a párjával járt ittÉrtékelt: 2017. szeptember 18.Nem ajánlom a helyet másoknak!
Én még a 2010 es évek előtt jártam ide rendszeresen, akár napközben akár este, mindig megcsapott az olasz hangulat. Mindig volt az Olasz tulajok közül az étteremben, és vagy a konyhán. Mivel volt ott egy nagyon finom étel amire emlékeztem, bíztam abban hogy ismét azt az ízt érezhetem.
Ez nem más mint a Cordon Bleu di Vitello “Okay Italia” Pármai Sonkával, Gombával és Mozzarellával töltött Borjú Demi-Glace szósszal késül, amit nagy örömömre most is tartanak az étlapjukon. Rendeltünk egy egyszerű paradicsom levest, ami gusztusos, és hibátlan volt, mint adag, és kinézet, és ízek. A második, a Cordon, mely első falatra is hibátlan, és a régi ízek visszaköszöntek, majd a második falat után konstatáltam, hogy a sajt a közepén hideg! Szóltam a hölgynek, hogy mi a gondom. Gondoltam miben ez egy töltött vastag étel, hogy fognak hozni egy másikat, mely már jól át lesz sütve, persze nem 5 perc alatt gondoltam. Erre nem telik el 1 perc újból ott a hölgy, és egy újra tálalt körettel, az én húsom (megmikrózva). Na kérem ez volt az a pont, mellyel ez az étterem egy nagy fekete pontot kapott nálam. Hatalmas csalódottságomra befejeztük az étkezést és kértem a számlát. Az előttem fizető asztal kártyával fizetett, és mikor én kerültem a sorra akkor konstatálták a felszolgálók, hogy az én számlámat az előző asztal fizette ki. (elnézések közepette, levonták az el nem fogyasztott étel árát, de semmi egyéb) Sajnos nem tudom ajánlani a helyet, csak úgy ha bemész abszolúte legyél bizalmatlan, és kérjed 2 x átsütve.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:![]()
Kiszolgálás:![]()
Hangulat:![]()
Ár / érték arány:![]()
Tisztaság:![]()
Okay Italia Étterem & Pizzéria - Szent István körút további értékelései
2026.02.15a párjával
Átlagos
![]()
A pizzán alig van valami, a vastag széle száraz, ehetetlen, ha ezt a teljes átmérőből leszámítjuk, marad egy kicsi, hajszálvékony dolog, amivel egyáltalán nem lehet jóllakni. Az ital is nagyon drága. Amikor a pincér elvitte az üres tányérokat, nem kérdezte meg kérünk-e még valamit. A 12 %...
2024.06.09gyerekekkel
Kiváló
![]()
Évtizedek óta működő olasz étterem és pizzéria a Szent István körúton, kb. félúton a Nyugati tér és Jászai Mari tér között. A korábbi években több alkalommal ettünk itt, aztán ez valahogy elmaradt, annyi más új hely nyitott a környéken. Jó volt ide újra visszatérni, és a jövőben gyakrabban vissza...
2022.08.30barátokkal
Jó
![]()
Viszonylag rendszeresen járunk a körúti egységükbe, évek óta. A teraszt személy szerint én inkább nem ajánlom, tekintettel arra, hogy a körúti járdán lett kialakítva. Hangos, elképesztően zajos, és olyan "belvárosiasan" büdös. A belső térrel igyekeznek mediterrán, olaszos hangulatot teremteni,...
Népszerű szállások a környéken
Gotthard Hotel Szentgotthárd
101.340 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Silver Hotel Hajdúszoboszló
92.700 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
84.690 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval