Áldomás

Álltam a járdán. Látszólag lazán, de a reflexeim mindenre készen egyik lábamra helyeztem a testsúlyomat, majd a másikra, figyeltem az ellenfél két lépcsővel feljebb, az ajtóban állt, láttam, hogy nem kerüli el semmi a figyelmét. Én befelé tekintettem, ő kifelé nyomasztó, vihar előtti várakozás. Nap nem sütött a szemünkbe, arra vigyáztunk a vér úgy száguldott az erekben, mint pont akkor, amikor Harmonika végre szemben áll Frankkel, és mindketten tudják, hogy ez az utolsó perc. Valahol talán Ennio Morricone zenéjét hallottuk a távolból, de csak egy villamos sikoltott a sínen. Az ellenfél egy nagyon bátortalan, halk hellót eresztett meg Én meg mondtam, hogy inni szeretnék stresszhelyzet megoldva, a srác megroggyant a megkönnyebbüléstől, és kiszakadt belőle, hogy jaj, de jó, hogy magyar vagy... És már indultunk is befelé, ő tájékoztatott, én sört, bort érdeklődtem, mérlegeltem a helyzetet, ebéd után vagyok, üdítő-öblítő jönne jól, legyen az egy cecei meggyes csapolva úgy is lett. Hogy döntetlenre hoztuk ki a párbajt, egész jóba lettünk, mondta, menjek, üljek, nem sürgős, fizessek a végén. Mentem, ültem. Bent a hűvösebben. Pincérlány kétszer, háromszor is arra sétált, és egyáltalán nem sajnált soha egy mosolyt, kérdezte, hogy innék-e még így aztán rászántam magam, hogy de, igen, még egy ilyent! És jött. Jó hely ez! Kétségbeejtő, hogy még nem értékeltem, pedig még a korábbi megállapításaimra is emlékeztem. Hiszen itt volt az esküvőnk, azzal poénkodtam. Na, de hogy a lány is kedves volt, a srác is elég jó haver, magasra értékelem a vendéggel való törődést, a sör nagyon jó volt, ezzel együtt elég drága is, hát csak gondoljunk bele, két pohár csapolt sör és 3780 forint, plusz a borravaló. Itt nincs szervidíj. Na, mindegy ezt kell tudni róla.