Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Esküvő Óbudán

Pastrami Étterem & Café BudapestPastrami Étterem & Café Budapest a térképen

Kiváló 2013. szeptemberben, gyerekekkel járt ittÉrtékelt: 2014. március 21.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Unokatestvérem esküvőjén jártam ebben az étteremben, itt tartották a templomi házasságkötést követően a vacsorát. Kb. 80-90 ember volt összesen, mi elsők között érkeztünk meg a helyszínre, a bejáratnál pezsgővel és frissítő italokkal vártak már bennünket. Az asztalok már meg voltak terítve, a földszinten kaptunk helyet, a könnyebb eligazodás kedvéért mindenkinek kitették a névtábláját az ülőhelyéhez. Mi 3 kisgyerekkel mentünk, akik persze azonnal enni akartak valamit, függetlenül attól, hogy a vacsora még sokkal későbbre volt időzítve. A pincérek azonnal segítségünkre siettek egy kosárnyi házi készítésű grissinivel. Bár előre megrendelt esküvői menü volt (melynek listáját az asztalon ugyancsak kitették), nem volt akadálya annak, hogy a gyerekek részére készítsenek 1-1 adag bolognai spagettit parmezánnal.
A gyerekek futkározása, ide-oda mászkálása nem zavarta az alkalmazottakat, úgy éreztük, itt ez tényleg nem probléma, a gyerekekre mindenki figyelt, s mi sem éreztük úgy, hogy folyton láb alatt lennének. Az ételek nagyon finomak voltak, friss, minőségi alapanyagokból készültek, és előttünk a nyitott konyhában készült el minden, ami a gyerekek számára külön izgalmas volt.
Az emeleten a menyasszonytánc és az esküvői torta felszolgálása zajlott, és a mosdók is itt találhatóak. Éjfélkor töltött káposzta is volt, de esélyem sem volt sajnos megkóstolni, addigra már annyira tele lettünk.
Összességében pozitív volt a benyomásom, tervezem még a visszatérést egy családi ebédre is.
Sajnos az árakról fogalmam sincs, nem tudom, mennyibe kerülhettek az ételek-italok erre a külön rendezvényre.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:Kiváló
Kiszolgálás:Kiváló
Hangulat:Kiváló
Ár / érték arány:
Tisztaság:Kiváló
Fényképek (23)
Pastrami Étterem & Café Budapest - Külső képPastrami Étterem & Café Budapest - Külső képPastrami Étterem & Café Budapest - Külső képPastrami Étterem & Café Budapest - Külső képPastrami Étterem & Café Budapest - Külső képPastrami Étterem & Café Budapest - Külső képPastrami Étterem & Café Budapest - Étlap/itallapPastrami Étterem & Café Budapest - BelsőPastrami Étterem & Café Budapest - Külső képPastrami Étterem & Café Budapest - Külső képPastrami Étterem & Café Budapest - Külső képPastrami Étterem & Café Budapest - Külső képPastrami Étterem & Café Budapest - Külső képPastrami Étterem & Café Budapest - Külső képPastrami Étterem & Café Budapest - BelsőPastrami Étterem & Café Budapest - BelsőPastrami Étterem & Café Budapest - Külső képPastrami Étterem & Café Budapest - Külső képPastrami Étterem & Café Budapest - Külső képPastrami Étterem & Café Budapest - Külső képPastrami Étterem & Café Budapest - BelsőPastrami Étterem & Café Budapest - Külső képPastrami Étterem & Café Budapest - Külső kép

Pastrami Étterem & Café további értékelései

2023.02.05barátokkal
Gyenge
A séf ajánlatából választottunk. Én választásom: ZÖLD CURRYS CSIRKERAGU, PÁROLT RIZS volt. Sajnos olyan volt, mintha egyáltalán nem tartalmazott volna semmi curry fűszert, ellenben a tegnapról megmaradt húslevest sűrítették volna be és találták rizzsel. A hőmérséklete változó volt hol épp...
2022.11.01
Átlagos
Bár jó sok évvel ezelőttiek az értékelések, de egyetértek azokkal, akik minőség/színvonalromlást tapasztaltak. Nekem is ez a véleményem, főleg a személyzet tekintetében. Lézengő fiatal személyzet, akik a vendéglátásról nem sokat tudhatnak, mintha csak összesodorta volna őket ide a szél. Értem ezt...
2015.11.21a párjával
Átlagos
A tévében közvetített ismertető, bemutató alapján kerestük fel. A film alapján kicsit többet vártunk. Az étlap jó, a vendéglő is, de az étlaptól eltérni nem tudtak és nem is akartak. Sima káposzta salátát szerettem volna, csak az előre elkészített, majonézest adták volna stb. Az étlapon...
Népszerű szállások a környéken
Patak Park Hotel Visegrád - Napi ár félpanzióval
Napi ár félpanzióval
2025.02.01-ig
Patak Park Hotel Visegrád
31.900 Ft / 2 fő / éj-től félpanzióval
Thermal Hotel Balance Lenti - Balance napok
Balance napok
2024.12.24-ig
Thermal Hotel Balance Lenti
112.140 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval
Park Inn by Radisson Sárvár Resort & Spa - Napi ár all inclusive ellátással
Napi ár all inclusive ellátással
2024.12.31-ig
Park Inn by Radisson Sárvár Resort & Spa
65.065 Ft / 2 fő / éj-től all inclusive ellátással