Jó
2016. márciusban, egyedül járt ittÉrtékelt: 2016. március 24.Ajánlom a helyet másoknak is!
A Pingvin egy egyszerű retro presszó volt, melynek története alighanem a Kádár korba nyúlik vissza. Homályosak kissé az emlékeim, de úgy rémlik, hogy itt már a kilencvenes évek elején is jártam s már akkor is retro hangulata volt akárcsak a Bambinak.
A nemrégiben a Pingvint felújították, most pubnak mondja magát, de berendezése nem pub-jellegű. A Petőfi rádió szól, ennek megfelelően tingli-tangli érdektelen zene, tévé is van, bár ne lenne, az M1 megy, újságokat is tartanak, némi bulvárt meg Magyar Nemzetet.
Sörfronton csak kommersz tételeket találunk, a borok között a Varga pincészet nedűi mellett akad pár komolyabb pincészet is, Nyakas, Juhász, Haraszti-Vallejo, a pálinkákkal a legjobb helyzet, négy főzdétől is tartanak vagy 20 tételt.
Jómagam egy kávét ittam, mely kocsmaszinten jónak mondható volt. 270 forintot abszolút megért, sőt 300-at is, amennyit adtam a pultos lánynak.
A három és a négy pont határán billeg a hely, de hát legyünk jóindulatúak és kerekítsünk felfelé.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:![]()
Kiszolgálás:![]()
Hangulat:![]()
Ár / érték arány:![]()
Tisztaság:![]()
Pingvin Pub további értékelései
2026.02.18egyedül
Gyenge
![]()
Bementem ma a Pingvinbe, hogy igyak valamit. Amúgy talán évtizedek óta nem jártam itt, utoljára egykori főnökömmel talán bableveseztünk vagy babfőzelékeztünk itt, úgy rémlik... meg az, hogy csak úgy bemegyek az utcáról inni valamit egy ilyen helyre, az csak nyamvadt pontvadászat, nem életforma....
2019.01.06egyedül
Átlagos
![]()
A Pingvinben először több mint 20 évvel ezelőtt jártam, mivel a közeli TIT Stúdióba jártunk heti rendszerességgel egy gyűjtőklubba. A klubéletet - ha csak tehettük és belefért az időnkbe - rendszeresen a Pingvinben folytattuk, amely akkoriban egy kommersz, füstös kocsma volt, de diáktól a...
2017.04.23kollégákkal
Kiváló
![]()
Nagyon ajánlom mindenkinek! Nem kifutó szalagon történik a kiszolgálás. Van valami az egész helyben, nagyon pozitív az egész. Minden nap más akció van és csomó programot csinálnak, úgy mint Bár kvíz, Karaoke, Alkohol tőzsde... sőt, még a focit is kivetítőn adják. A hely nem túl nagy, de nagyon...
Népszerű szállások a környéken
Villa Plattensee Vonyarcvashegy
64.800 Ft / 2 fő / 2 éjtől büféreggelivel
Thermal Hotel Balance Lenti
116.640 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
97.300 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval