Ebben az emberben bízni lehet, az ő ízlésében sörügyileg, valaha a magyar sörbarátok valami társaságának vagy egyesületének elnöke volt, komplett saját söröspultjai, belga sörcsapjai voltak otthon a házában, neonreklámmal, piroskockás terítős asztalokkal, biliárdasztallal, minden létező kellékkel. Ha ő mondja, akkor jó. No, szóval, itt most hosszú előadás lenne arról, hogy az ilyen külföldiek megvették a Drehert az olyan külföldiektől és azóta megiható a sör is, nevezetesen a csapolt hidegkomlós Dreher. Én évtizedek óta nem ittam Drehert, de be kell, hogy valljam, hogy ez nem volt egy rossz választás, azt a fajta elveszett ízt éreztem benne, ami valaha nagyon régen a martfűi Gold Fassl-ben volt, szóval ihatónak ítéltem. A Rege klasszikus kincse, a zsíroskenyér lilahagymával most is ugyanúgy és ugyanott volt, azzal nyitottam, később, a második sört után egy körözöttes molnárkát is utánaküldtem, hogy ne érezze magát egyedül, így aztán fontos, de kedélyes szavak közben lényeges sörök fogytak a sörkorcsolyák után, nagyon jó pár órát töltöttem el itt. De ez nem feltétlenül a helynek köszönhető, hírét vettem, hogy egy-két órával később sokkal súlyosabb a hangulat a boxok között, mi még nem túl nagy hangerővel kényelmesen elvoltunk, a hely olcsó, a WC még elfogadható, a kiszolgálás félig-meddig közömbös.
