Estefelé

Úgy beugrott a szemem elé a kivilágított cégérfelirat, ahogy kiléptem a pályaudvarról, na, hát akkor talán ott egy kávét... a Starbucks azért mégsem egy pályaudvari büfé. Be is tódultam egyedmagammal, de ott bent azért voltak már mások is. Sorban álltunk. Mindenféle náció, mint Ellis szigetén. Közben kinéztem magamnak a zsákmányt az átlátszó lappal lefedett ketrecekből, muffin lesz az, málnás meg citromos, már bele is reszketett a kis áldozat, ahogy szemügyre vettem. Hozzá Rauch almalé, azt el lehet venni, meg persze kávé, hát azért jöttem. Egyik kezemben a Rauch, másokban a szatyrom meg a fényképezőgépem, harmadik kezemben megkapom a forró tányéron a sütit. Várunk. Mások is várnak, Közben fizettem, kártyával, Nem nagyon sokat. Várunk a kávéra, másik lány készíti, én meg nézem, hogy azt hová teszem? Az orromon fogon egyensúlyozni? Hát átcsoportosítottam mindent, így aztán a kis tálcát is megfogtam valahogy, lent alig hely, sokan tepeszkednek, ejtőznek itt, mobilozás, laptopozás, hát felmentem az emeletre, Általában leszedetlenek az asztalok. Leültem végre, megettem, megittam, aztán kimentem a WC-re, a Keleti közelében vagyunk, hát kódos ez a mosdó, bizony, különben itt intimmosakodnának a fedéltelenek is. Kód a számlán, nagyarccal be, fizetővendég vagyok, a fizetős az ingyen vizel bárhol, így én is. Papírdarabkák elszórva a padlón, talpamra is ragadt, próbáltam levakarni a lépcsőn magamról, mert már hogy is néz ki...